A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

LAJOS Árpád: A fonó folklorisztikai kutatásának problémái

A FONÓ FOLKLORISZTIKAI KUTATÁSÁNAK PROBLÉMAI 361 A fonó erotikája, szerelmi erkölcsrendje a maga összességében válik résztémává. Itt összegeződik a lány és a legény szerepe: a bűvölés és az udvarlás. A legényekre sóvárgó lányok, kikben már a fonóeszközök alakja, egymáshoz való kapcsolata is erotikus képzeletet keltett, minden lehető eszközzel vonzották a fiúkat, s jósolgatták egymás közt (szösszel, orsóval stb.), ki kihez megy. A legények fellépése a darabosságig határozott és erélyes volt. Rácsaptak a leeső orsóra. Ha hiába várták, s az nem esett le, gyorsan leszakították a fonalról, vagy lekapták a kettévehető guzsaly fejét, s úgy kényszerítették a lányokat, hogy csókkal váltsák ki. A kiváltás megtagadása boszszút váltott ki (orsófonal lemotollálása, orsókarika kivagdalása, fonalfelvágás stb.). Már komolyabb biztató lépés volt a lány guzsalybojtjának levágása és elrablása pipa- vagy ostorbojtnak. Erre a lány — ha tetszett neki a fiú — büszke volt. A testi érintkezés (ölelés, csók) erősen érzéki volt, de itt már fellépett a szigorú erkölcsi norma: az orsókiváltás, vagy legénykikísérés csak kis ideig tarthatott. A huzamos csókolódzás büntetése: a lány guzsalyának megpisiltetése (a guzsalyszár kettévétele, egymáshoz döntése és vízzel való leöntése), vagy kidobása a fonóházból, háztetőre vetés stb. — A kölcsönös vonzalmat a párosító játékok nyilvánvalóvá tették. Ennek elmélyülése („tanyás" legénynek a lány guzsalytalpára ülése, segítségadás a lánynak az orsófonal másik orsóra áthajtásában): már közös megfigyelés tárgya. Részletesebb kutatást igényel jelképes rokoni kapcsolat keresése a lány részéről (fonókeresztapa választása, a kölcsönös megajándékozás gesztusai) gyümölcsajándékozás a legény részéről („gyümölcskötés" — kis kendőbe), cifra guzsaly, „jegyguzsaly" ajándékozása, kendőhímzés és -ajándékozás a lány részéről, kikísérés kötelezettsége. — A fonóház idős tagjának (rendszerint szegény özvegyasszony volt) jóformán semmi beleszólása nem volt az ifjak szerelmeskedésébe, viszont az esti idő múlására figyelmeztetett, esetleg mesélgetett nekik. A fonóélet általában kellő mederben zajlott, de összeütközések előfordultak — az élet úgysem zajlik összeütközések nélkül —, a hatóság nem annyira a konfliktusok elkerülése végett üldözte a fonót, mint inkább annak gyülekező jellege, s némely dramatikus rendezvény (betyáralakok, rokonszenves szerepeltetése, megesett lány társadalmi vonatkozásainak érzékeltetése) politikumnak vélt mozzanata miatt. Az üldözéseknek nagy szerepe volt abban, hogy az ifjúsági fonó másik, szürkébb típusa, a sorrajáró fonó sok helyt felváltotta az ifjúsági fonóházakat. Ezzel érthetőleg — nagyon sok folklóranyag veszett ki, a munkahelynek nem volt meg a kötöttsége, a lányok vonzásköre elmosódott, a legények dinamikája csökkent. Már lényegesebb megkülönböztetésre tartanak számot az állandó jellegű, de vegyes fonóházak (fiatalok és asszonyok együtt). A vegyes fonóházakban az erotikus vonatkozású folklóranyag csökkent, viszont az erotikum és bravúroskodások fékezése mellett észrevehető a házasságszerzés szerepének kidomborodása (a fiús anyák a nászasszonynak kiszemelt társtól nyálitót kértek — sok helyt mondókák, párbeszédek kíséretében ment ez —, vagy menynekvalónak szólították a megtetszett lányt). A kicsikorúak fonóját („csipogó/e", „csitrik", „sipitkák"), szülői felügyelet mellett összegyűlő 12—13 évesek kis munkaközösségét a szorgalmas munka mellett a játék, dal, találós