A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

LAJOS Árpád: A fonó folklorisztikai kutatásának problémái

A FONÓ FOLKLORISZTIKAI KUTATÁSÁNAK PROBLÉMAI 359 Akire a játékvezető mutatott, aszerint hogy tetszett, a válogató úgy felelt: „Ezt szeretem én, ezt kedevelem én, Szép ő maga, szép ruhája, csinos a járása." Bizony, ha nem tetszett, azt is kidalolta „nem szeretem én, nem kedvelem én, csúf ő maga, csúf ruhája, csúf a táncolása..." Az ifjúság dinamizmusa, mely itt valóban a költészet határát éri el, a maga csodálatos mozgékonyságával, kiszámíthatatlanságával átcsap a költészetről a megdöbbentő virtuskodásra. A bátorság legnagyobb próbája, amibe egymást bele is lovalták, a temető megkísértése, a holtakkal való incselkedés volt. A fonóházi fiatalok, többnyire a legények, fogadásból kiszöktek, a temetőből kihúzták valamelyik halott fejfáját, vagy keresztjét, behozták a fonóházba, majd vissza is vitték, ismét beszúrták a földbe, visszatűzték [20]. A temető megkísértése mint megtörtént valóság továbbgyűrűzött a nép képzeletvilágában, mert az élet és halál vakmerő tusájának jelképévé vált. Nem csoda, ha e megtörtént valósághoz oly sok temetői tárgyú adoma és mese fűződött, adoma a bravúros legény hirtelen haláláról, aki a visszavitt fej fa visszatűzésekor odaszúrta a surcát, vagy gatyaszárát a földhöz, s midőn fel akart állni, megérezte a rántást, amit a halottnak tulajdonított, s ijedtében szörnyet halt, s a csodálatosan sok szép változatban még néhol felfedezhető temetői mesék a szerelmes lány sorsáról, aki boldogságra vágyódott, s halott szerető, vagy ördög szerető jutott neki. Az együttdalolásban is a lányoké volt a főszerep, hasonlóan a párosító játékokhoz. E résztémában érdemes kutatni a legények dalkövetelő szerepét (lábdobantással, vagy más egyszerű zaj csapással). A kétnembeli fiatalság dalos szórakozásában legnagyobb hangsúlya a dalos enyelgéseknek volt. Hogy ugratták a lányok a legényeket? Legtöbbször a legény vásár emlegetésével: „A .... -i vásártéren Legényvásár lesz a héten..." Vagy tréfásan ócsárolták a fiúkat. Olyan olcsóak, mégse veszik őket, vagy válogatták: szőkét nem érdemes vásárolni, mert beteges, pirosat sem, mert részeges. Barnát kell venni, ez lesz a jó, ez lesz a csókra hajlandó. A házassággal való ugratásra is bizonyosan sok példa lappang még ma is: „A falusi híres legény, majd megvesz a lányért szegény. Mégse meri azt mondani, meg kellene házasodni..." „Három véka kendermag, Jaj de kemény legény vagy! Mit ér a legénységed, ha nincsen feleséged..." A fiúk részéről is volt mondanivaló: „Mikor még én tizenhat éves voltam, Már én akkor házasodni akartam. Tizenkét lányt megkérettek részemre..."