A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

LAJOS Árpád: A fonó folklorisztikai kutatásának problémái

A FONÖ FOLKLORISZTIKAI KUTATÁSÁNAK PROBLÉMAI 353 közül. Még az öregek is, ha a fonóéletről emlékeznek, elsősorban fiatalságukat idézgetik. A fonóból igazi kultuszt a fiatalok teremtettek kedélyéletük telítettségével, dinamizmusával, vakmerő virtuskodásaival, a kétnembeli ifjak egymás keresésével, egymásratalálásával, a szerelmi élet feszültségével és mederbe terelésével. A fonóházi szórakozások egyúttal erőpróbák is voltak, melyben nemcsak csókok, de sebek is estek. Az íratlan törvény ereje és szigora nemcsak a munkarendben, de a szokásrendben is érvényesült. Hogyan hangolódott át a fonó munkarendje az ifjúság szokásrendjévé? E probléma taglalásának három mozzanatát emeljük ki: a munkahely mint szórakozóhely értékelése, a munkaeszközök szerepének megbővítése és az ifjúság szerelmi életének fejlődése. A fonóház az ifjúság részvételével az együttlét sokszorosan vonzó középpontjává vált. Szerepének gazdagodása már elkezdődött a csinosítgatással, hadd érezzék itt jól magúkat a legények is. A megelégedettség és bizakodás hangulatában született meg a dal a lányok ajkán: „Fonóházunk fehérre van meszelve, Odajár a legényeknek eleje. Az én kedves galambom is idejár, Betekint a fonóházunk ablakán." Az egyszerű, szűkös fonóház belseje teljes részleteiben áthangolódott. Meg volt határozva a lányok, majd később a kétnembeli fiatalság együttes ülésrendje, kiemelt helyek: az ügyes lányt kitüntető, többnyire a tükör melletti „tetsző hely", „tyükrös hely", az ablak közelében a legények érkezését figyelő lány „leső helye", az ajtónál az „ajtónyitogató lány helye", a legények érkezése után a „legénybíró" vagy „tréfamester helye", két szomszédos fal mentében elhelyezkedő ülő lányok sorai közt, közel a szeglethez, ugyancsak közel az ajtóhoz a férjhezmenés előtt álló lány „szélső helye". Az ajtó nemcsak felváltva párosító játékok közelebbi színhelye volt, de nyitása és csukása a legények fogadásának sok részletével bővelkedett (díszítés, papírgalamb-röppentés, dalba foglalás, kopogtatás, legényidézés a lány farának odaverésével). A kemencének is jutott szerep a legény fonóházhoz való bűvölésében, a szabadkémény tréfás beugrató játékok rejtekhelye volt, a falitárgyak és az asztal együtt varázsszerekké váltak, a legényidéző lányok nemcsak megforgatták a fali tárgyakat, de fedőket, serpenyőt az asztalra is csaptak. A pitvarajtó szerény, titkos hely volt az orsót kiváltó lány és legény csókolódzására, a ház közepén zajlottak le a fonóházi szórakoztató rendezvények, balladák, maskarák. Még az udvar is átlelkesedett, varázslásból itt kaparták a lányok a fiúkat a fonóházhoz (lásd 354. old.), itt motollálta le méregből a csókot nem kapott legény a lány orsójáról a fonalat. Maga a fonóház helyhez kötötte a fiatalságot, de éppen a korlátozottság váltotta ki a játékos hancúrozásokat, testedző jellegű játékokat. A folytonos ülést nem bírták, dévánkodni is kellett. Erre mutat a fonóházak elnevezésbeli variációja is: „ülőház", „ülős ház" — más, ellenkező értelmű megnevezés: „dévánház", „dévaj ház". Meggazdagodott a fonni való anyagoknak, szerszámoknak a funkciója, 23