A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

BODGÁL Ferenc: A néprajzi érdeklődés szélesedése Miskolcon és Borsodban 1844-től az első világháborúig

A NÉPRAJZI ÉRDEKLŐDÉS MISKOLCON ÉS BORSODBAN A mercsei bíró lóháton járt kívül a határban; s íme a határszélen megszólal a kakuk s hangja a bótai erdőben más kakukot ébreszt föl. A bótai folyvást kiabál; a mercsei pedig elhagyja. „Necsak szí — mond a megütközött bíró — a bótai kakuk mé csúfolja a mécseseit, a vaóna meé széep!" Megkötötte lovát egy bokorhoz, és maga egész elszántsággal fölmászott azon tölgyfára, mellyen a meccsei kakuk elhelyezkedett s torka szakadtából kezdett kiabálni: kukuk, kukuk! A bótai kakuk régen retirált már, de a bíró uram mégis ott küzdött, hogy győzelme a teljesnél is teljesebb legyen. — „Illa monda végre kipirult arczal — most má nem mondhatyi, hogy Bóta messzégyenyítette Mécsesét!" Mikoron lejött, lova végképen oda volt; búsan ballagott haza, mindent elbeszélt a tanácsnak, és a bölcs tanács elvégezte: meg kell téríteni a közönségnek bíró uram kárát; mert a falu becsületinek ótalmazásában veszett oda a lova" [8]. Palóczi Ábrahám 1844-ben a Regélőben közöl népismertetést, s a Bánvölgyéről a következőket írja: „E vidéket mind magyarok lakják, de úgy látszik, hogy a szomszédságokban lakó palóczoktól sok szavakat, s kitételeket kölcsönöztek. Ilyenek pld. Gyöszti (jer), ennyi (enni), kiend (kend), éde (édesanyám), s a t. Hlyének továbbá az ,,im" (majd), „szi" (csak) szavaknak igehatározók helyetti alkalmazása, ezekhez járulván még a hosszú magánhangzók szerfeletti meghúzása is." Bevezetése után az itteni karácsonyi és lakodalmi szokásokat is leírja [9]. 1857-ben érdekes cikk jelenik meg y-tól, melynek címe: „A matyók Borsodban". (Szerzőként Benőffyre, vagy Szeredyre gondolhatunk!) A cikkben a következőket olvashatjuk: „Mező-Kövesd, Sz.-István és még Tárd népes községekben egy, tájszólás-, viselet-, szokás-, jellemvonás tekintetében mintegy különváló faját képezik a magyar népnek. — Nevöket Mátyás királytól, a ki őket M.-Kövesd lakosait több szabadsággal megajándékozta, sőt egy okmányt részökre M.-Kövesden adott ki és írt alá, a honnan Mátyás fiainak, s végre Matyóknak neveztettek el később, és nem csak a kövesdi, hanem a tulajdonságaikat elsajátított két szomszéd helységbeli lakosok is..." A matyó elnevezés ilyesfajta magyarázata a későbbiekben Pesthy Frigyes 1864-ben összeállított kéziratos leírásában is föltűnik, s a Mátyás névből való eredeztetést csak Győrffy István cáfolja meg [10]. Feltétlenül meg kell említenünk Deli Ivánnak „A Bükk vidéki palóezok" című, 1860-ban írt cikkét. Számunkra legértékesebbek bevezető sorai, rnelyben a polócságról alkotott nézeteit summázza: „A kies Borsodmegye területének közel harmadrészén — innen a Sajón — a vadregényes Bükk völgyeiben lakik egy népfaj, egyidejű a hon alapításával. Együgyűség, tiszta magyar jellem, vendégszeretet legnagyobb mozzanatban, és ős patriarchális élet jellemzik e népet, — se nép a rokon palóc nemzet. . . Harminc falu, egy mezőváros és három puszta táplálja 78,845 holdterületen a 18,901 lelket, melynek háromnegyede tiszta katlikusság..." [11]. Merényi László: Sajóvölgyi eredeti népmesék című munkája két kötetben 1862-ben jelenik meg Pesten. Sajnos, a kötetből nem derül ki, hogy hol gyűjtötte meséit, de néhány Borsod megyei községre feltétlenül gondolnunk kell.