A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 9. (1970)

KILIÁN István: Kiss Dániel önéletrajzi naplója (1784-1838)

242 KILIÁN ISTVÁN öregek sem érzettek soha. Június 15-i bejegyzés szerint az éhínség tovább fokozódik: ,,... már e tájba olly felette nagy szükség volt, hogy még a 4 marhás gazdáknak is nérnellyéknek 3, 4 nap se volt kenyere, az Isten őrizzen-meg mindent az illyen nagy éhséges szükségtől." Egy június 28-i bejegyzés az ínség fokozódásáról számol be: „ ... e tájba, mennél közelebb volt az aratás, annál nagyobb volt a szükség, az inség, és az emésztő nagy éhség, a pénz igen szűk lévén, még is a gabonának köbli 12, 13 frton is ment — tántorgott a sok éh ember járni is állig tudott némellyik." (71 B—72 A.) 1831-ben ugyancsak pünkösd ünnepe táján köszönt a kis falucskára az éhínség: „Május 22-kén 1831. Pünkösd elkövetkezvén — ezen Innepet az enyimekkel együtt hála Istennek, ollyan időben, a midőn sokaknak még tsak kenyerek sem volt, egésségben, békességben, s másképen is az elégségig való állapotban töltöttem-el." Az aratás közeledtével ugyanúgy, mint 1828-ban tovább fokozódik az éhezés: „Júniusnak épen az utolsó napján, és épen e tájba itt felette nagy volt a szorongató szükség, ínség, itt helybe, a Sidók fontra sütögettek kenyeret, fontját utollyára 3 garasért is adták, a gabonának köbli volt 18 frt., az árpa 14, 15, 16 frt. a tiszta búza, 20, 22 frt. egyszóval még a marhás gazdák is felete nagy szorongató szükségben éhségben voltak" (78 A— 78 B). Az 1831-es kolerajárvány jósvafői pusztításáról is közöl adatokat a napló: „ ... a Tekintetes Nemes Vármegyének ide 7-dik Jul. érkezett szoross parantsolatja szerint, Jósvafőn, mint szélső helységeknek a határán napról napra, hétről hétre strá'sában rendeltettek azon okból, hogy az országnak több résziben ama nevezetes dögletes nyavalya a Cholera, vagy epekorság kiütötte magát (melly Muszka országban 1830-ban 70 000 ember közzül ennyin lévén benne ott betegek, 40 000 ölt meg) ennél fogva mindenütt szoross felvigyázások tétettek e tekintetben, még is mind ezek mellett is, itt is, Jósvafőn sokan kínlódtak benne, sőt ketten, úgymint Matos György felesége, és Matos Pál, az egyik 29-ik másik 30-ik Jul. a nevezett nyavalyában meg is holtak, a kik tsupa harang szó mellett a Tekintetes Vármegye parantsolatja szerint az egyik férj a által, a másik felesége által szekérre tétetettvén a mitsodás ruhában megholtak, ugyan azokban, koporsójok sem lévén, a temetőre félre helyre szekerén ki-vitettetvén, egyedül az özvegy férj és özvegy asszony tették-be ezen megholtakat eggymás mellé eggy sírba, s magok is húzták rajok a földet. — borzasztó szók mind ezek valósággal Jul. 31-dikén így történtek, félt, és retteget minden ezen látásától." (79 A—B.) Ezután Augustus bé következvén (1831) valamint az egész országban ugy itt ezen holnapnak elein, közepén, sőt a végén is, tsak nem szakadatlanul a Nap-keleti Cholerában, vagy epekorságban keserves kínok közt, tsak nem egymásra hulva, haltak az emberek, nevezetesen 7-dik Septemberig, a midőn ezt írom, 'Sidokat, R. Catholicusokat ide nem számlálván, tsupán hitünk sorsosai Jósvafőn 40-nen holtak meg, részemről szólván igen sokszor kéttséges szempillantásokra voltam kitétetve, mert a Tekintetes Vármegye parantsolatja szerint énekszóval, a meg-hólt testtől 40, 50 lépésnyire meg-állapodva tartoztam az utolsó tisztességet részemről meg-tenni, volt olly nap hogy hármat négyet is el-temettem, ugy hogy ujj esztendőtől Sept. 7-dik napjáig tsak részünkről szólva 55-re ment a megholtaknak a száma, holott volt ollyan esz-