A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

BANNER János: Opponensi vélemény Balassa Iván: Az eke és szántás története c. akadémiai doktori értekezés régészeti részéhez

OPPONENSI VÉLEMÉNY részén általánosan elterjedt, a keletin szórványosan fordul elő. IVIunkájukat az eketalyiga, csoroszlya, kettős szarv segíti. Az asszimetrikus vasú ágyekéhez már csak az utolsó lépés hiányzott. A fejlődés — természetesen részletesebb — - végigkísérése nem oldotta meg egyértelműen azt a kérdést, hogy egy-egy eke formát lehet-e meghatározott néphez kötni. Én azt hiszem, hogy ha évek múlva felszaporodik a hiteles leletanyag, még akkor se lehet erre a kérdésre egyértelműen feleletet kapni. Ebben a kérdésben csak feltételezésekre leszünk utalva, mert nagyon szerencsés véletlen vezethet csak olyan együtteshez ,amelyben a felbukkanó eke helyi gyártásának kétségtelen bizonyítékai is megvannak. A népvándorlás kora ,,Európa számos részében sem járta földművelés színvonalának csökkentésével." A Kárpát-medencében az előző korokhoz mérten, jelentékenyen romlottak a földművelés feltételei. A több mint félezer esztendőt felölelő népvándorlás kori hagyatékból nem ismerünk eke leleteket. Ha ugyan ez valóban így van. Felvetődik az a kérdés, hogy vajon azok az előző századokra datált, eszközökhöz hasonló darabok, főleg azok, amelyek szórványos leletekként kerültek elő, nem továbbélő példányai-e ennek a hosszú időnek, illetőleg az itt megfordult lakosságnak? Földművelés volt ez alatt az idő alatt is, hiszen különben nem beszélne szerző — Priscos Rhetorral — együtt arról, hogy a hunok a gótok élelmiszer készletét ragadták el, hogy a keleti gótok, mint a hunok földművelői le is telepedtek, hogy a gepidák földművelő-állattenyésztő népek voltak. E népek nagykiterjedésű temetői állandó településre mutatnak — sajnos a telepeket aligalig ismerjük és teljesen feltárva, tudtommal, egy sincs — s ha az ekével kapcsolatban nem is maradt emlékük (bár a fenti értelemben, vagy ismét faekékre gondolva feltételezhető), egy-egy sarló itt is jelent annyit, mint az Argissa Magulán. Sarlót pedig mind a gótok, mind az avarok hagyatékában ismerünk. Ha a gótok az Elba vidékén ismerték az ekét, s a 7. században Itáliában már a szó (ploum) törvénykönyvükben is szerepel, nálunk is bizonyára megvolt, de vagy nem került elő, vagy szórványleletként lappang. Ha maga az avar lakosság csak az uralma alá hajtott helyi népekkel műveltette is a földjét, a sírokban előforduló sarlók tanúsága szerint is, még ha az eke történetében sem hagyott nyomokat, és a földművelés kisebb fontosságú volt is, nem szűnhetett meg egy olyan területen, amelyen már szerző által is elfogadott, közel háromezer esztendeje, megszakítás nélkül kenyeret adott az egymást váltó népeknek. Nem térek itt ki a keszthelyi és pécsi települések folytonosságának, ma is joggal vitatott, kérdésére, amelyben kevés szerepet játszik a régészet és a néprajz. Igen óvatosan fogalmaz, amikor ezt írja a szerző: „...magam is inkább afelé a nézet felé hajlok, hogy Pannónia lakosságának, helyesebben műveltségének, egy része átvészelte a népvándorlás korát..." Abban kétségtelenül igaza van szerzőnek, hogy a folytonos háborús bizonytalanság, a vándorló népek alacsonyabb társadalmi és gazdasági szervezete, kisebb igényekkel lépett fel a földműveléssel szemben, szükséglete — beleértve a kereskedelmet is —, lényegesen kisebb volt. A frank és morva birodalom feudális jellegű uralom, amely kedvezett a