A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

BANNER János: Opponensi vélemény Balassa Iván: Az eke és szántás története c. akadémiai doktori értekezés régészeti részéhez

492 BAKNER JÁNOS Az eke besorolásában Balassával értek egyet: talpas ekéről van szó és nem Hackenpflug-ról, mint azt Jákob—Friesen nevezi, akit abban sem követnék, hogy eredetileg nem volt egyéb, mint egy nagyobb kapa, amit a földön húztak, hiszen feltűnően hosszú rúdja, és hátrafelé is nyúló talpa van. Már a múzeumi szekrényben látva, azt a gondolatot keltette bennem — amit öt évvel később a leírásban olvastam, s ami megerősített abban —, hogy jól kiválasztott ágból készült, kellő faragás után. Ez a forma természetesen csak lazította a földet, de nem fordította. Jákob—Friesen, Hesiodosra hivatkozik — sajnos közelebbi adat nélkül —, aki szerint „die damalige Pflugschar nur aus Eichenholz und nicht aus Metall gefertigt wurde." Egyébként az ekét szarvasmarha húzhatta, de nem homlokjárommal. Az eke olyan rétegből került elő, amely Weber geológus megállapítása szerint, idősebb a bronzkornál. A profil analízisét H. Schmitz botanikus és Bülow geológus végezte, aki az eke korát — a réteg korát — isz. e. kereken 3500-ra tette: a késő atlantikum kezdetére (a borealis és szubborealis közti időre). Ezt a kérdést — s vele együtt még néhány hasonlót, ezek a komoly szakemberektől származó adatok talán más megvilágításba helyezik, és a legegyszerűbb — ágból készült — ekék korát is jóval előbbre sorolhatják; természetesen akkor, ha a C 14-es vizsgálatok is erre az eredményre jutnak. Téved Jákob—Friesen, amikor ezt a természet alkotta formát a certosai eke, komplikáltabb szerkezetével veti össze, melynek gerendelyét már külön fából készítették, és úgy erősítették be. Annál többet mond az általa bemutatott 7—5. századi görög vázakép, amelyen a waleei ekének csaknem pontos mását találjuk. A forma tehát bizonyára soká élt, lassan fejlődött, amit a szerző által közölt Triptolemos ekével való összehasonlítás is mutat, de egyúttal azt is, hogy nem ez a külön beillesztett gerendelyű eke volt Görögországban a legrégibb típus. De nem is lehetett. A 20 eke, illetve eke-ábrázolás ezek szerint legalább 3000 esztendő fejlődését, változását mutatná. Az ekék jelentékeny része a képek nélkül is érthető volna, de a leírással igen hasznosan egészítik ki egymást. A kronológiai kérdések eldöntése csak a legújabb módszerek alkalmazásától várható. Az a logikus feltételezés, hogy a talpas, görbe gerendelyű formák a Kárpátmedencében is meglehettek, az európai analógiák alapján teljesen helytálló. Lehetetlen, hogy a népek vándorlási útjába eső területen meglevő, távoli kapcsolatokat mutató, őskori kultúrákban — egyéb feltételek mellett — éppen ezt, a fejlődő élet legfontosabb eszközét ne ismerték volna. Ügy gondolom, ebben a talpas és kampós ekék tekintetében nincs különbség, ha erről szerző csak később szól is, amikor tőlünk északra fekvő vidékek datálásával szemben, az eke megjelenését nálunk a 2. ezred elejére teszi. A szántás nyomait valamivel korábbiaknak véli Európában, mint a ránk maradt ekéket. A neolitikus sír közelében — talán azon át is haladó — szántás legfeljebb csak a post quem-et jelenti. Nyomot pedig más, bármilyen kezdetleges eke is hagyhatott. A fenti megállapítás ellentmond a walleei eke koráról fennebb mondottaknak. De az 1600-as évnek a neolitikum végére meghatározása is ellentmond a