A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

BANNER János: Opponensi vélemény Balassa Iván: Az eke és szántás története c. akadémiai doktori értekezés régészeti részéhez

OPPONENSI VÉLEMÉNY 493 mi általában elfogadott időszámításunknak, amely ebben az időben már a fejlett bronzkort tartja számon. A fémek alkalmazása az ekéken isz. kezdetéig c. fejezet tisztázza az eke fém maradványai régészeti kutatásának elvi kérdéseit. A régészet elvi kérdéséről — hogy úgy mondjam —, a régészet feladatáról e téren fentebb már szóltam. És most itt a 7 pontban gondosan kidolgozott részletkérdések, méreteken, szerkezeten alapuló feladatok ismeretében, még inkább azon a véleményen vagyok, hogy ezek az elvi kérdések nem a régészek, hanem a néprajzosok feladatai elsősorban, de legfeljebb a két tudományé közösen. Csak ez az együttdolgozás vezethet eredményre. A vizsgálat szempontjai minden megfigyelhető jelenségre tekintettel vannak, és ha ezek alapján a teljes rekonstrukcióig nem is lehetne eljutni, sokkal többet mondanak annál, amit a régészek az. ásatások során esetleg megfigyelhetnek. Ami a réz- és bronzkori maradványokat illeti, ezekben éppen úgy kételk'edem, mint a szerző. Azt hiszem, hogy e tekintetben sem az Osiris ünnep, sem a circumductio rituális ekéiről szóló feljegyzések nem utalhatnak a mindennapi, termelőeszközkénti, használatra. Egyetértek azzal a megállapításával, hogy „a réznek és bronznak, mint ekealkatrésznek, nem volt jelentősége." Ha a mocsarakból előkerült faekéknek csak ritkán volt is fa szántórésze — úgy vélem, a Triptolemos ekén legalább valami hasonló felismerhető — az ábrázolások és modellek ellentmondanak a fém (bronz) ekerészeknek. Egyetlen szántó jelenet ábrázolás sincs, amelyiken ilyet meg lehetne állapítani, holott, hogy egyebet ne említsek, az északi kultúrkör sziklarajzainak — hogy az itáliaiakról ne is szóljak — szerszám készletét mindig a legpontosabban, az alkatrészek feltüntetésével ábrázolták, annyira korhűen, hogy kronológiai besorolásuk éppen ezek alapján történhetett. A bronz szárnyasbalták ábrázolása (szerzőnél) félreértésekre adhat alkalmat. A rajzokról ugyanis nem tűnik ki, hogy a szárnyak az első és hátlapon is megvoltak-e? A szöveg pedig csak a hátlapról beszél. Még technikai felépítése sem lehetett alkalmas szántásra, hiszen a földön csúszó szárnyak sokkal hamarabb elkoptak volna, mint a szántórész, a kiélezett lap. Pedig az egyik szárnynak, az éllel együtt, a földet kellett súrolnia. És vajon ez a behasított fa, amelyre ezt a baltát erősítették, elég erős volna-e a nagy teherrel birkózó rész tartására? Ha a földművelésben egyáltalán használták, szerintem csak az ösztökére gondolhatunk, ha erre ebben a korban valóban szükség volt. A 10—15 százalékos arány, a többi baltákhoz viszonyítva, következtetés levonására nem alkalmas. Nemcsak azért, mert még messze vagyunk attól, hogy minden föld alá került baltát ismerjünk, de még ha valamennyit ismerni fogjuk is — ami gyakorlatilag lehetetlen — számolnunk kell azzal, hogy a balta öt fejlődési foka közt, időrendben is a harmadik helyen álió szárnyas baltát, ha csak kis hibája volt is, a fejlettebb eszköz nyersanyagául használhatták, és használták is. Erről több depót lelet tört eszközanyaga is tanúskodik, nemcsak ennek az egy tárgytipusnak esetében. (Ezt a felhasználást, ha itt nem is, de a vasekéknél szerző is említi.) Hampel József ama megállapítását, hogy a bronzszerszámok egyetlen Por-