A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

BANNER János: Opponensi vélemény Balassa Iván: Az eke és szántás története c. akadémiai doktori értekezés régészeti részéhez

OPPONENSI VÉLEMÉNY 491 még akkor is, ha ez a szerkezet a kezdetleges ekeformák kialakulásához valóban kevéssel járult is hozzá. A domesztikációhoz minden esetre, de a keleti eredet kérdéséhez is, hozzátartozik. Még csak röviden az állatok igázásáról. Kocsimaradványok, járom-töredékek nem állnak ugyan rendelkezésünkre, de a párosával, az emberrel együtt eltemetett szarvasmarhák, eredeti felfogásom szerint is bizonyítékai az igazáénak (Péceler Kultur. Arch. Hung 35 (1956) 207). A talpas és kampós ekék legrégibb emlékei Európában c. fejezetben elsősorban a kaptafa alakú kövek kérdésével foglalkozik. Ezek szántás céljára használatát nem tartja valószínűnek. Tökéletesen egyetértek ebben a kérdésben, de még a tagadásig is el kellett érkeznem, hiszen annyi tört eszköz fordult meg a kezeim közt, hogy már ezért se juthattam volna más eredményre. Mindkettőnk nézetét megerősíti E. Hennignek, a szerző kéziratának lezárása után, az Archeologické Rozhledy-ben, megjelent részletes, kísérlet-leíró, közleményének hasonló értelmű végkövetkeztetése (17 (1965) 689—690): „Für den Bodenbau wurden Geráte aus organischen Materialien verwendet (Holz, Hirschhorn und Knochen), weil die Herstellung solcher Werkzeuge wesentlich leichter und der Nutzef í'ekt in Verháltnis zur mühsam herstellenden Steingerát bedeutend grösser war." Osztom azt a nézetet is, hogy ezeket az eszközöket teljes egészükben fel kellene dolgozni. Ez komoly mulasztása régészeti kutatásunknak. Legyen szabad azonban megjegyezni, hogy budapesti professzorkodásom éppen 20 esztendeje alatt egyetlen tanítványomat se tudtam belevinni ebbe a valóban irdatlan rengetegbe. A külföldi kísérletek e téren nem voltak szervezettek, pedig éppúgy, mint az utóbbi időben, az U1SPP keretében folyó fémanalíziseknek, mindenütt azonos módszerrel kellene történnie. De ha már a kísérletnél tartok, hadd említsem itt meg Dombai János kézi ekés kísérletét, amellyel olyan gondos munka után sem juthatott eredményre. Elgondolását két rajzban is közölte. Eredeti elgondolását mutatja, hogy elképzelése egészen más, mint a Brentjes nyomán közölt kép. (Itt XIII. tábla, Dombai I. Arch. Hung. 39 (1960) 53—54. kép.) A talpas ekék ismertetése során 20 — részben eredetiről készült rajz, részben ábrázolás — közül talán egyről, a walleeiról szólnék néhány szót, minthogy azt több mint három évtizede volt szerencsém a Hannoveri Múzeumban látni (1929). Az irodalom az eke korát eléggé eltérően határozta meg. 5000, és legújabban 800—400 közt isz. e. Szerző — figyelemre méltó — módszere, nyilván itt is, a legkésőbb megjelent összefoglaló munka megállapításából indult ki, s így elkerülte figyelmét. R. H. Jákob—Friesen igen körültekintő, a felsorolt irodalomban bizonyára mellőzött leírása, de főleg kora megállapításának geológiai és pollenanalitikai adatokra hivatkozása (Einführung in Niedersachsens Urgeschichte. 1934. 55—59j. Jákob—Friesen könyvében eredeti rajzot közöl, amely — az ő kiegészítésében — az eke működési elvét is tisztázta. A kiegészítés szerint is úgy, ahogy Balassa is alkalmasnak tartotta a munkára: „kihegyezett, végével túrta 'a talajt." (A Srano tábláján (itt XVI. 2,4) ez a hegyes vég nem vehető ki jól.