A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

DÖMÖTÖR Sándor: Adatok a felsőmagyarországi betyárvilág kialakulásának kezdeteihez

412 DÖMÖTÖR SÁNDOR ember lefogása és oly módon való büntetése volt, ahogyan a parasztokat szokták büntetni. O. Nagy megfigyelései szerint nemcsak a vers tárgyválasztásában, hanem előadásában is feltűnő vonás a reális művészi szemlélet, amely igen korai szembenállás a XIX. század elején uralkodó rokokó és szentimentális ének stílusával. Angyal Bandi balladája szókincs tekintetében is távol áll a kor szentimentálisrokokó dalai keresett, olykor erőltetett stílusától [128]. A ballada tk. csak egy pontos pillanatfelvételt ad a Hortobágy pusztáján lovát ugrató betyárról, de öltözékének részletes rajza, leírása életszerű képet alakít róla az olvasóban, vagy inkább a hallgatóban. Angyal Bandi balladája tipikus helyzetdai. Iskolás figyelmeztetéssel kezdődik, jóindulatú intéssel, mely nagyszerű ruházatának leírásába csap át. Intés volt ez a dal Angyal Bandi felé, hogy a lólopással ne játssza el előnyös társadalmi helyzetét. Előrelátható, hogy a figyelmeztetés hiábavaló, mert a néppel való cimborálás miatt Angyal Bandi a börtönbe keiül. Schram Ferenc ismerteti a szakirodalomban Angyal Bandi balladájának Szirmay Antal által 1812-ben leírt változatát. Ez a ballada, szerinte is inkább tragédia, melyben még nem jelenik meg kendőzetlenül az urakkal való szembenállás, csupán a megaláztatást jelentő börtön [129]. A Szirmay féle változat is a napjaink változataiból jól ismert felhívással kezdődik, amelyet a dal éneklői szívesen csapnak össze azonos ritmikájú, más dalokból ismert szövegekkel. Bár a legrégibb betyárballadáink között tartjuk számon, megjelenése még nem hordja magán a tulajdonképpeni betyárballadák magas szintű tragikumát, melyben a tömegből kiemelkedő egyén tragédiája a feudális társadalom tökéletlen voltát húzza alá. Angyal Bandi tragédiája csupán az egyéni küzdelem hiábavalóságát hangsúlyozza, de nem láttatja a küzdelem hiábavalóságának tragikumát, e tragikum népi aspektusát. Angyal Bandi balladájának a kollégiumi diákság kéziratos énekeskönyveiben való korai és gyakori előfordulása mutatja, hogy ide tartozik, e műveltségi színvonal terméke. A közrendű kollégiumi diákság irodalmi törekvései ekkor kétarcúak: egyrészt a természetes, elmaradt, korszerű műveltséggel nem rendelkező, a néphagyományok által fogvatartott embernek az európai műveltség utáni vágyából fakadnak, másrészt a régi és az új összeolvasztására irányuló kísérletek. A szóhagyományozó életformából ez a törekvés kiemelkedik, de nem jut el a nyomtatott irodalomig, mert ez a réteg sem elég művelt, nem elég pallérozott, a nyomtatott szöveget még nem egészen érti. Kéziratokban — korszerűtlenül — terjednek ezek az új tartalmat hagyományos formákkal kifejező irodalmi termékek, tehát az újítás vágya egyúttal hagyománymentést is takar [130]. Angyal Bandi nótájának e felemás műveltségi szinten való elhelyezkedése valami nagyon réginek és valami nagyon újnak — mondhatnánk divatosnak — az ötvözete. Ezért felemás, ezért nem dialektikus egész, ezért nem teljes értékű művészi alkotás [131]. Dános Erzsébet meghatározása szerint Angyal Bandi nótájának szövege ..hcsszúsoros, rímes, strófás szerkezetű, újstilúsú ... a múlt század közepe táján — 1850 körül — keletkezhetett, de dallama régibb" [132]. A szöveg keletkezésének időpontjára vonatkozó véleményét megdönti Angyal Bandi nótájának Kiss Pál 1807-ből való változata, mely ismereteink szerint a nóta legrégibb szövege.