A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

DÖMÖTÖR Sándor: Adatok a felsőmagyarországi betyárvilág kialakulásának kezdeteihez

ADATOK A FELSÖ-MAGYARORSZAGI BETYARVXLAG KIALAKULÁSAHOZ szerű emberi tragikum. Ma a balladák által megénekelt történelmi valóság és e valóság esztétikai szemlélete tudatunkban teljesen összefonódik, legalábbis nem választható szét. A hagyományos kifejező eszközök, népköltészeti rekvizítumok segítségével alkotott betyárballada bizonyos korszakba való besorolásának kritériuma a kor legmagasabb műveltségi szintjét jelentő eszme, amely megnyilvánul benne. Angyal Bandi nótájának korszerű, s egyben haladó népi hagyománya az a tartalom, amely a nép hagyományos műveltségét formaként használja fel az új, a forradalmi mondanivaló kifejezésére. Angyal Bandi nótája esetében azonban ez ma sem így van. Amikor a betyárnóta született, a betyárvilág még nem volt meg, mint népmozgalom. A forradalmi állásfoglalás még nem kristályosodhatott ki a népköltészetben, mert még nem alakult ki a közvélemény forradalmi szemlélete. Angyal Bandi nótája még nem betyárballada, hanem egy gonosztévőről szóló népies műdal, amely a népi elemek felhasználásával a nép rokonszenvét próbálja a hős iránt felkelteni, aki még nem hős. Solymossy Sándor egyenesen „összecsapott vásári éneknek" tartja [122]. O. Nagy Gábor véleménye szerint „népköltési gyűjteményeink balladaként közlik ezt a szöveget, valójában azonban iríkább leíró költeménynek lehetne ezt mondani" [123]. Kutatásai szerint az állítólagos ballada legrégibb változata a már említett 24 soros vers, amelyet Kiss Pál Debrecenben 1807-ben írt le „Világi nóták" című gyűjteményében. A többi kéziratos és nyomtatásban is hamarosan megjelenő változat ettől az alapszövegtől csak kevéssé különbözik [124]. Az állítólagos ballada keletkezésére vonatkozó elméleteket O. Nagy e változat bemutatásával megdönti, mert 1805-től, Angyal Bandi állítólagos halálától 1807-ig, a róla írott dal legkorábbi változatának lejegyzéséig — két év alatt — a nép nem csiszolhatott annyit a műköltő szövegén, hogy az lényegesen elváltozott volna. Pedig azóta — közel 150 év alatt — a ballada legkorábbi szövege sem változott meg, csupán itt-ott módosult [125]. Angyal Bandi balladája tehát egy igen hosszú időszak — több mint másfél évszázad alatt jóformán semmit sem „csiszolódott". O. Nagy szerint „sokkal kézenfekvőbb az az eset, hogy a vers közvetlenül Angyal Bandi elfogatása után abban a formájában keletkezett, amelyikben ezt a gyűjtemények megőrizték, s amely lényegileg azonos a későbbi változásokkal is". Ezeket aztán formálgatták, módosítgatták a használat folyamán, de lényeges változásokat a hosszú idő alatt sem eszközöltek rajta [126]. Szirmay Antal emlékezései szerint Angyal Bandi 1804-ben halt meg a kassai fogházban, és ott ez a dal volt a búcsúéneke [127]. Szerintünk inkább az tételezhető fel, hogy a dal még Angyal Bandi életében, működése „virágkorában" keletkezett. Sem Angyal Bandi (értsd Ónody András) apológiájában, sem a periratokban nem találtunk utalást arra, hogy mi volt tk. az a fiatalkori bűne, amiért olyan nagyon „bánkódott". Viszont a dal által megörökített helyzet csak ez lehet, mert a per idején nem a gönci kaland volt előtérben. A periratokban nincsen szó Angyal Bandi Gönc városa általi megrohanásáról és vasba veréséről. Ez a fiatalkori bűn, amire Ónody András igen sokat hivatkozik, évek múlva is igen foglalkoztatta őt, és a dal ezt a lelkiismeretfurdalást festi. Kutatásaink azt a hitet keltik bennük, hogy legalább 1790 és 1800 közé kell tennünk a dal keletkezési időpontját, de az sem lehetetlen, hogy még előbb keletkezett, Ónody András kassai fogsága idején. A dal „szenzációja" egy nemes-