A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

DÖMÖTÖR Sándor: Adatok a felsőmagyarországi betyárvilág kialakulásának kezdeteihez

ADATOK A FELSŐ-MAGYARORSZÁGI BETYARVILAG KIALAKULÁSÁHOZ bevallotta Szentimrey Gábor főszolgabíró előtt Kassán, hogy Ónody András házánál látta csupán a lótolvajlással gyanúsított embereket. Tornai István lopta el Szentimrey lovait s hogy erre éppen Ónody András kérte. Önody arra számított, hogy ezek a jegyzőkönyvek valóban elvesztek és apológiája a vizsgálóbizottság véleménye szerint is mesterien épült erre a körülményre. Ónody András apológiájában azt is leírja, hogy fiatalkori tolvajsága miatt keletkezett rossz hírét ezzel a tettel sem tudta ellensúlyozni, pedig eszközlései Abellinó banditának a haza javára történt gonosz cselekedeteihez hasonlítanak. Az általa feladott emberek cimborái sokfele módon igyekeztek néki ártani. Felsővadászi házát mindenestől felégették, drága paripáit ellopták, öccsét kirabolták. Felsővadászi birtokát ezért kellett árendába adnia báró Meskónak, mert nem volt pénze rendbehozására. A közvélemény nem értette meg őt és nagyon elítélte a tolvajok feladásáért. Leírja, hogy az insurrectio alkalmával milyen nagyszabású előkészületeket tett a bevonulásra, de még közembernek sem vették be „némelyeknek tőle való megrémülése" miatt. Észrevette, hogy nem mertek még szóba sem állni vele az emberek [89]. Ezen nem kellett volna csodálkoznia, ha ő maga is Abellinonak vélte magát. Abellinó, a nagy bandita a 25 éves Zschokke Henrik öt felvonásos romantikus, látványos színműve volt. Hatásának egyik titka volt, hogy a szereplők festői ruházatban jelentek meg a színpadon [90]. Tárgya Flodoardo velencei nemes és Gritti András velencei dogé leányának, Rosamundának szerelmi története, melyet Abellinó fondorlatai tettek borzalmassá [91]. Az Abellinó a divatos itáliai lovagrománcok színterét a szárazföldről a tengerre tette át, egyik követője pedig. Bornchein braunschweigi könyvkereskedő új műfajjá, a tengeri rablórománc műfajává züllesztette az általa gyártott álpátosztól hamisan csengő fércműveket. Zschokke Abellinoja 1793-ban jelent meg, s a nyugati színpadokon rövid idő alatt valóságos diadalutat tett meg, bábjátékot is készítettek belőle — mint nálunk az Angyal Bandiból. Valószínűnek tartjuk, hogy Ónody András 1803-ban, vagy 1804-ben Bécsben látta az Abellinot, mely hozzánk is eljuthatott, de erről közelebbi adatokat nem ismerünk [92]. Népszerűségét és hatását mutatja Jókai „Egy magyar nábob" című regényének ármányos Kárpáthy Abellinoja a csábítás tudatosan felépített stratégiájával, a színlelés, a számítás,' a megtévesztés egész fegyvertárával [93], mellyel Ónody András is bőven rendelkezett. Az Önody András által lendületesen megfogalmazott mentség és az általa írott levelek azt mutatják, hogy átlagon felüli műveltséggel rendelkezettedé romlott ember volt. Szépen, hibátlanul tudott írni, nagyszerűen érvelt. (Ehhez Barkaszi Mihály, az ügyvédje segítsége is hozzájárulhatott.) Okfejtése világos, de nem meggyőző; az események során nagybátyjának, Szentimrey Gábornak is látnia kellett, hogy unokaöccse kapcsolatai a lókötőkkel legalább is ellentmondásosak, nem világosak és nem hazafias lelkesedése, hanem nézeteltérései okozhatták, hogy a törvény elé adásukra vállalkozott. Valószínűtlenek a Fügeivei történt események is; miért vitték éppen a főszolgabíró unokaöccséhez a főszolgabírótői lopott lovat a minden hájjal megkent lótolvajok? Sok más kérdés is felmerülhet e tettekkel kapcsolatban, ezek elemzését azonban más alkalomra hagyjuk [94]. (A vallomásokat és az ítéleteket igen sokoldalúan lehet és kell még elemeznünk.) Ónody András a törvényszék előtt igazolja indokolatlannak látszó, feltűnő alföldi útjainak és üzleti kapcsolatainak törvényes voltát is. Nemes szabad Bö-