A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

BODGÁL Ferenc: Uradalmi és gépészkovácsok Borsodban

URADAIJVÍI ÉS GEPÉSZKOVACSOK BORSODBAK Annak elrendelését, hogy 500 kt. holdon aluli birtokon senki sem kovács, sem kerékgyártó munkást, sem iparost ne alkalmazhasson" [43]. 1937-ben az iparügyi miniszter ígéretet tett arra, hogy szabályozni fogja a konvenciós iparosok alkalmazását. Ezek szerint csak egész nagy uradalmak alkalmaznak kovácsot, kerékgyártót, de csak abban az esetben, ha ez iparigazolvánnyal rendelkezik. Ezért a kevés tudással rendelkező konvenciósok nem kapnak iparengedélyt, így a falvak, városok kovács feleslege mint konvenciós, el tud helyezkedni. Másrészt a volt konvenciósok szaporítják a már lefogyott segédek számát, gyarapítják tudásukat, vagy eltűnnek a szakmából. Másrészt, akik most konvencióshoz nem juthatnak, kénytelenek lesznek a falvak, városok kovácsainak munkát adni [44]. Az uradalmi kovácsok rendszere lényegében a fenti körülmények között maradt meg 1945-ig, a nagybirtokok felosztásáig, illetve az állami gazdaságok kialakulásáig. t Mint adataink bizonyítják, már a múlt század hatvanas éveiben, a gépészkovács réteg kialakulásakor egyes kovácsok saját cséplőgépre tesznek szert. Ezek, mint bércséplő vállalkozók idegen termények elcséplésére vállalkoznak. Hogy számbeli arányuk hogyan növekszik, azt pontosan nem tudjuk. Kétségtelen, hogy az uradalmi birtokokon, kisebb gyárakban dolgozó kovácsokban korán felmerült az önálló géptulajdonossá válás vágya, ez a kezdeti időszakban azonban még csak nagyon kevésnek sikerülhetett. A gépek túlmagas ára, valamint az a tény, hogy ezek csak az év egy aránylag rövid szakaszában voltak használatban, azt jelentette, hogy csak nehezen térült vissza a belefektetett tőke. A gépek használata a parasztságunknál csak nagyon lassan honosodott meg, s a gépeket inkább csak a múlt század utolsó harmadától veszik jobban igénybe. A gépesítés arányai az ország területén sem egyformák. A földművelésben a legfontosabb a szemnyerés gépesítése. Jóidéig egymás mellett marad a szemnyerés többféle módja; kézicséplés, nyomtatás, kézi cséplőgép, járgány. Az eszközváltás egyes helyeken a XIX. század elején kezdődött meg az ekéknél, volt azonban ahol az is késett néhány évtizedet. A Boldva-völgyében a múlt század végén még a talpas faekét használták, azt váltotta fel Edelényben 1880 után a Vidacs-, majd az 1900-as években a fél Sack-eke, majd pedig a Sack-ekére és a Kühne-ekére tértek át. Utóbb ez az eke vált általánossá. Szendrőben.1900 körül hagyták el a faekét, s a Vidacs-eke kihagyásával közvetlenül a fél Sack-ekére tértek át. Ezután a Sack- és a Kühne ekére, ez utóbbira a világháború után. Szendrőn 1880, Varbócon pedig 1900 körül cserélik fel a fogazott élű sarlót a csapófás kaszával. Edelényben 1870—1880 táján a búzát és árpát nyomtatták, míg a többi kalászost kézicséppel verték ki. Szendrőn és Varbócon ugyanekkor még csak csépelték. Edelényben 1880—1900 körül a „kis tüzes gép", 1905 körül használatos a „nagy tüzes gép", 1919-ben a benzines motor, s 1925 után már a traktor is. Szendrőben 1885-ben használják először a „kézigépet", 1900 körül a „lovasgépet", s 1910 körül a „tüzesgépet." A kis- és nagy tüzesgépek közötti különbségeket nem ismerik. A világháború alatt elterjedt „benzines motor" után 1930 körül már Szendrőn is próbálkoznak traktorral.