A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)
BODGÁL Ferenc: Uradalmi és gépészkovácsok Borsodban
358 BODGAL FERENC Varbócon 1890 körül alkalmazzák a paraszti gazdaságban a „kézi gépet", 1910-ben a „lovas gép"-et, majd 1920 körül egyszerre jelenik meg a „tüzes gép" és a „benzines motor'". Az új gép megjelenésével a régi nem tűnik el rögtön a használatból, hanem sokszor egymás mellett is használják. Az új gép rendszerint egyetlen példányban jelenik meg, kezdetben csak a módosabb gazdák használják, majd fokozatosan kerül részesedés fejében a szegényekhez [45]. Az eszközváltás folyamata helyenként időben eltér egymástól, az eke, a sarlós aratás, illetve a régi cséplés elterjedésénél. Az utóbbi években megyénkben a paraszti gazdálkodás kutatói által végzett megfigyelések azt mutatják, hogy a kézigép-járgány, tüzesgép, benzines motor, traktor váltása volt általános, egyes helyeken azonban kimaradások is voltak, illetve nem őrzi már az emlékezet bizonyos eszközök meglétét. így alig emlékeznek idősebbek a kézi gép, az „embernyúzó"' meglétére, kutatásaink során pedig egyetlen példányt sem sikerült belőle találnunk. A járgány egyes helyeken a paraszti gazdaságokban még ma is megtalálható, azonban itt funkcióváltás történt, nem gabonacséplésre, hanem szecskavágó hajtására használták. Egyes helyeken még megvannak, azonban az 1950-es évektől többnyire használaton kívül. A különféle ekékkel való szántás módja a parasztok részéről nem igényelt különösebb szakképzettséget, úgyszintén a sarlós aratásról való áttérés a kaszára. A szemnyerésnél a cséplés, nyomtatás, sőt még az embernyúzó használata sem kívánt különleges technikai ismereteket. A ,„tüzesgép T ' kezelése már összetettebb ismereteket kívánt, ennek kezelésére szakképzett gépészre volt szükség. Már a század közepén felvetik a gazdasági szakemberek, hogy a gépek elterjedésének gátat vet az ahhoz értő jó szakemberek hiánya. 1869-ben Petzval Ottó kézikönyvet állít össze a mezei gazdák, gépészek és fűtők számára, a 70-es évektől kezdve pedig kezdetben Pesten, majd a nagyobb vidéki városokban is, területünkön főleg Kassán és Miskolcon a téli időszakban gőzgépkezelői tanfolyamokat indítanak a kovácsok és lakatosok részére [46]. Természetesen a gépesítés hazánkban messze elmaradt a fejlettebb nyugati országok mögött. 1863-ban még csak 194 gőzgép volt az országban 1063 lóerővel, 1865-ig azonban már csak a Clayton és Schutlewort cég 400 gőzeséplögépet hozott be [47]. Természetesen ezek kezeléséhez egyre több szakemberre volt szükség. A korabeli statisztikák szerint 1875-ben Magyarországon a következő volt a gépészek száma [48]: Segéd Inas Kovács 16 081 4903 1849 Gépész 132 107 41 Ugyanekkor a régi Abaúj, Borsod, illetve Zemplén megyékben a következő volt a gépesítés aránya [48/a]: „ Gőzerőre készült „ ,. , . . ., Megye Eke , ,_ , ,, Holdanként esik cséplőgép egyeD Abaúj — 36 3 4 687,6 Borsod — 51 13 3 341.6 Zemplén — 2 1 25 953,7
