A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969)

WEINER Mihályné: Ónedények Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

ÓNEDÉNYEK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN Borsod-Abaúj-Zemplén megye az országnak nemcsak műemlékeiben, de műtárgyakban is egyik leggazdagabb területe. Ismeretesek a megyében található, történetéhez kapcsolódó pompás ötvösművek — középkori kályhacsempék és az agyagipar más emlékei —, különös helyi jellegzetességűek a nagyobb gyűjtemények mellett a megye templomaiban is bőven található régi, gyakran fémszálas, névvel, évszámmal, felirattal ellátott himzések — reneszánsz formákra visszavezethető festett asztalosmunkák és fafaragványok —, nemes ízléssel ké^ szült ónedények. Ez utóbbiak jelen vizsgálat tárgyai. Bár helyes képet úgy kapnánk róluk, ha a megyei műtárgyállomány egészével egységben és párhuzamban ismertetnénk — maguk az ónedények is olyan jelentősek, hogy külön összefoglaló ismertetésük is indokolt —, addig is, amíg teljes korpuszuk elkészülhet. Hiszen az ónöntés Magyarországon az ún. „ritka iparágak" közé tartozott és kevés városunkban működött helyi ónöntő-céh mint Miskolcon — illetve kevésnek közelében volt olyan neves régi ónöntőközpont, mint Kassa vagy Eperjes —, ezért is gazdag ez a megye ónedény-ritkaságokban. Borsod-Abaúj-Zemplén megye területe a régi értékes ónedényeknek valóságos kincstára. Az ónöntőmesterség helyi virágzását más területekről származó ónedények megszerzése egészítette ki s az így létrejött ónedényállomány gazdagságát különösen három tényező mozdította elő: jómódú polgárság, élénk céhélet és erős református gyülekezetek. Európa szerte ez a három réteg volt az ónöntőmesterség legnagyobb megrendelője, fogyasztója, így nálunk is. Borsodban és a tőle északra fekvő területeken hozzájárult ezekhez az általános vonásokhoz: a hazai viszonyokhoz képest korai városodás, iparosodás és magas kultúra. Az ónedény egész megjelenésében, hagyományos formaadásában alkalmas volt arra, hogy ezeket a vonásokat kifejezze s így Európa-szerte a reformáció terjedésének, a polgárság erősödésének s az ezekkel együtt járó nemzeti öntudat fejlődésének tárgyi kísérőjévé vált. Virágzása idején, a XVII—

XIX. századokban, Európa országaiban ezeknek az eszméknek áramlását követte és Magyarországon is ott jelenik meg, ahol a polgári fejlődés feszegette a feudális korlátokat. A „szegények ezüstje" már megjelenésében is öntudatos szerénységet, hivalkodástól mentes méltóságot sugároz. Az ellenreformáció művészetének keresett díszességével szemben az ónedényformák vaskos egyszerűsége a barokk művészet polgári útját járja, az új irányokkal szemben a helyi hagyományokat követi. Az ónedények Borsod megyében is a hagyományos formákhoz alkalmazkodnak. A kannák két típusa: a vaskos hengeralakú és a felfelé ívesen vékonyo-