A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BERÁNNÉ NEMES Éva: A diósgyőri vasgyár megmentése 1944-ben

A DIÓSGYŐRI VASGYÁR MEGMENTÉSE 1944-BEN 329 ban nem került sor, a hadvezetőség a diósgyőri és az ózdi vasgyártól továbbra is várta a hadianyagot. Ha Diósgyőr és Ózd kiesik, a hadiipari termelés megáll [24]. A gyárat a szeptember 13-i nagyarányú bombatámadás alkalmával sok találat érte [25]. A tönkrement üzemrészekben nem folyhatott tovább a munka. Kezdték összeszedni a romok közül a menthető gépeket, alkatrészeket, felszerelést. Kiszedték, csomagolták, ládákba rakták, s a föld alatti járatokban helyezték el. A mentés tulajdonképpen ezzel kezdődött el. És még valami. Ezekben a napokban kezdett megérni az emberek tudatában az az elhatározás, hogy meg kell menteni a gyárat, és saját magukat. Kezdett megérni az a felismerés, hogy ebben semmit sem várhatnak a kormányzattól. Hogy nem szolgáltathatják ki magukat a gyárvezetőségnek, a katonai parancsnoknak. Elkeseredést váltott ki, hogy a gyárvezetőség elmulasztotta valamiféle bombabiztos fedezék építtetését, s az elkeseredés a nagyarányú bombatámadás után — bár emberéletben különös szerencse folytán alig esett kár — fokozódott [26]. Ellenérzést váltottak ki a közben megjelent kiürítési rendelkezések [27]. A vasgyár részére ideiglenes felvevőhelyeket jelöltek ki Borsod vármegye területén, de a kijelölt területek hamarosan maguk is a kiürítési rendelkezések hatálya alá kerültek. A vasgyári lakosság kitelepítésére kiadott rendeletek az ipari centrumtól távolabb eső községekbe való költözésre adtak parancsot, de a hadiüzem alkalmazottai, munkásai nem hagyhatták el munkahelyüket, továbbra is bejárásra kötelezték őket. A bizonytalan vasúti és útviszonyok következtében a bejárásra nem vállalkozhattak, ezért nem vállalták a költözést, sőt olyanok is, akik már családjukkal elköltöztek, visszatelepültek. A hatósági intézkedések zavart és bizonytalanságot árultak el, s fokozott elégedetlenséghez vezettek, mert nyilvánvalóvá tették, hogy a kormányzat részéről a legelemibb gondoskodásra sem lehet számítani. Nem segített ezen a kiürítési kormánybiztosság előterjesztése a Minisztertanácsban: „Vigyázzanak, nehogy azt higyje a közvélemény, hogy csak a magas rangúakról gondoskodnak", s az a nyomatékos felhívása, hogy ,,a munkásság érdekeit is vegyék tekintetbe, nehogy termeléskiesés legyen" [28]. A közigazgatási szerveknek nem állt módjukban az ilyen intelmek figyelembevétele, mert a hadviselés egésze, így annak a hadműveleti kiürítésre eső szakasza is ellentétben állt a néptömegek alapvető érdekeivel, s ezt a tényt nem lehetett ellensúlyozni okosabb, vagy körültekintőbb kiürítési rendeletekkel. Fenti intézkedéseknek az egész országban keltett kedvezőtlen visszhangját mutatja, hogy a szeptemberi külföldi tudósítások a magyarországi helyzetről szólva a hadiüzemekben fokozódó zavargásokról, szabotázsról, gyárak tömeges elhagyásáról adtak hírt [29]. A Belügyminisztérium adatai szerint a termelés 20—30 százalékkal csökkent. A budapesti főkapitányt elbocsátották állásából, mert képtelen volt biztosítani a főváros rendjét. Utóda szigorú megtorlásokat, s'halálbüntetést helyezett kilátásba [30]. A belügyminiszter újabb rendeletet adott ki a rémhírterjesztőkkel szembeni eljárás szigorítására. Rendeletileg a bűncselekmények közé sorolta azt, hogy „a háborús eseményekkel kapcsolatban egyes személyek túlzott híreket terjesztenek" [31]. .Augusztusban a belügyminiszter tájékoztatója még arról szólt, hogy nyu-