A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BERÁNNÉ NEMES Éva: A diósgyőri vasgyár megmentése 1944-ben

328 BERÁNNÉ, NEMES ÉVA elszállítását írták elő, elsősorban a hadviselés továbbfolytatásának biztosítására [17]. Nagy anyagi értékek pusztultak el ipartelepek felszereléseinek és raktári készleteinek nem megfelelő szállítása következtében. Még ott is, ahol a magyar és a német hadvezetőség rendelkezett a szükséges szállítóeszközök felett, a szovjet csapatok váratlanul gyors előrenyomulása következtében a tervszerű „hátravonás"-t nem tudták végrehajtani, így csak azzal törődtek, hogy elindítsák — bármerre — a feladásra és így a szovjet csapatok kezére kerülő területek ipari berendezéseit. 1944 októberétől Magyarországon a német és a magyar fasiszta polgári és katonai szervek szeme előtt az a cél lebegett: minél kevesebb érték maradjon a kiürített területeken, hogy ott, nem tekintve a lakosság érdekeit, mennél később indulhasson meg a normális életmenet. A német hadvezetőség az adott kényszerű helyzetből is igyekezett mennél nagyobb hasznot húzni. A német hadsereg alakulatai a helyi magyar polgári szervek és a magyar hadvezetőség feje fölött, közvetlen parancsok formájában biztosították a számukra fontos értékek kiszállítását más, német megszállás alatt levő, vagy Németországban működő ipartelepekre [18]. A kormány önálló kiürítési kormánybiztosság felállításával kívánta összehangolni a kiürítéssel foglalkozó honvédelmi és polgári szervek tevékenységét, azzal ámítva önmagát és a közvéleményt, hogy még ura a helyzetnek [19]. Valójában nem volt olyan helyzetben, hogy az ország értékeinek megóvása érdekében hathatós intézkedéseket érvényesíthessen. Ami a „kiürítés" során szeptemberben elkezdődött, az a lakosság elemi érdekei, az ország alapvető érdekei ellen irányult, s felelősen egyetlen tényező sem állíthatta azt, amit a kiürítési rendeletben a „rongálódástól való megóvás"-ról közzétettek. A háborús szenvedéseknek megrövidítését csak abban az esetben szolgálhatta volna a Lakatos-kormány, ha gyökeresen megváltoztatja politikáját és sürgősen a háborúból való kilépés álláspontjára helyezkedik. A Minisztertanács szeptember 8-i ülésén azonban — amelyen napirendre tűzték a fegyverszünet kérdését — nem jött létre ilyen döntés. A román fegyverszünet után, a Vörös Hadsereg gyors előnyomulása napjaiban elszalasztották az ország megmentésének az egyetlen reális lehetőségét — ahogy elszalasztották később még egyszer 1944 októberében — s ettől fogva gátlástalanul folyt az ország kirablása a németek által. Magyarország rohamosan haladt a katasztrófa felé. Szeptember 12-én az illegális Kommunista Párt röpiratában a legszörnyűbb árulásnak minősítette a kormány magatartását. Rámutatott arra, hogy az országot csak a munkásság határozott cselekvése, a parasztok, polgárok, katonák megszervezésével előkészített általános sztrájkja és a németek elleni fegyveres felkelése mentheti meg attól, hogy „óriási csatatérré váljék, hogy a közeli béke már csak füstölgő romokat és romlásba döntött népet találjon" [21]. A miskolci 7. honvédségi kerület területére szeptember 24-én terjesztették ki a hadműveleti kiürítés rendelkezéseit [22]. Vörös János vezérezredes a fővezérség nevében szeptember 10-én azt javasolta a Legfelsőbb Honvédelmi Tanácsnak, hogy a kiürítésre kijelölt területeken szüntessék meg a hadiipari termelést [23]. Ilyen rendelet kiadására az észak-magyarországi iparvidéken azon-