A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

KILIÁN István: Szűcs Sámuel naplója (II.)

272 KILIÁN ISTVÁN Július 22-ig tartózkodik Bécsben. Ez alatt a néhány nap alatt megtekinti a Belvederet, a régiséggyűjteményt, a királyi sírokat, a császári palotát belülről, a technicum museumot. Jár a természeti ritkaságok tárában, a császári kincstárban. Megtekinti az anatómiai viaszgyűjteményt. A város történeti, képzőművészeti és iparművészeti látnivalóin túl megtekinti a bolondok házát is. Őszinte tisztelettel adózik a nagyszerű bécsi képtáraknak, s néha-néha — ha magyarországi emléket lát — fájdalommal jegyzi meg, hogy milyen nagy kár az országból ezeket a csodálatos emlékeket kiengedni. „Felmentem a' Sz. István' tornyában, melly Bécsnek egyik legnagyobb kincse — írja Szűcs Sámuel — és páratlan a maga nemében. — Ki írhatná — le az érzést, melly ekkor elfogott? Nem tudnám, az emberi észt bámuljam-e, melly illy remeket öszve alkot, vagy a' szörnyű mélységet féljem, melly alattam tátong? A' torony kúpjának javítása még múlt évben bevégeztetett, állásai azonban még most bontatnak" [21]. Látogatásait kisebb kirándulásokkal fűszerezi, de ilyenkor sem feledkezik meg azokról a szépségekről, amelyeknek Bécsben mindenki részese lehet. A népkertben egy szoborcsoporton csodálkozik el: „Megtekinténk Theseust a' Minotaurussal vivót Canovatól a' népkertben. Ezen felséges mű, és csak nem imádám a' művészetet, melly a hideg márványba is életet fuval. Theseusnak hősi jelleme, 's a' Minotaurus' fájdalma, derekának a' nyak' hátranyomása által lett hajlása, valamint a' Theseus' karán lévő nyomás, mellyet rajta a' kínlódó Minotaurus tészen, valóban csaknem elevenek, 's a figyelmes vizsgáló mindig újabb újabb jelességét fedezi-fel, e' műnek mellyért egyedül magáért is méltó a' művész a halhatatlan hírre" [22]. A császári kincstárban egy magyar ötvös művét látja: „itt van Szentpéteritől N. Sándornak a' Granicuson áltmenete érczből. Szégyen hazánknak, hogy az illy remeket külföldre vitetni engedi!" [231. Bécsi útjának élményeit — amint azt már megszoktuk a napló írójától — Pozsonyban összefoglalja. Ezúttal azonban nem a muzeális értékekről, a képzőművészeti alkotásokról, hanem Bécs politikájáról és lakosságáról ír. Gondolatai nem szubjektívek, hanem általános érvényűek, s tükröződik belőlük a. szabadságra törekvő magyar értelmiségi alapvető életfelfogása: „Most kilencz napokat töltve a' birodalmi főváros falai közt, csaknem minden nevezetességet látánk. Még feltűnőbb vala előttem, mint 1839-ben a' bécsi népnek az érzékiség utáni kapkodása és a pénz szeretete, mellyeket a' szabad gondolkozás elnyomása szül. Igen is! eleven tanulság ezen nép, mennyire béfoly a' kormányzás a' jellemre. Itt mindenütt ügyetlen kinézésű embereket látsz, lélek és tűz nélkül, kiknek legfőbb gondjuk, mellyiket válasszák a' mindenfelől kínálkozó gyönyörök közül? nézetem szerént igen nagy hatással van itt a jellemre a' rendőrség is •— politia — mellynek a statusra illy alakban káros voltát eléggé bizonyítja Austria. Hol illy intézet létezik, nem fejlődhetik-ki a szabad szellem és önállóság, 's a' nép csak eggy lapta a' kormány' kezében, mellyel kénye szerént játszhatik, pedig egy bábként vezetett népnél több az erkölcsi és értelmi kár, mint a' szabad nemzetek ollykori visszaéléseiben. Nékünk szabad alkot-