A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

KILIÁN István: Szűcs Sámuel naplója (II.)

263 KILIÁN ISTVÁN hol lehetett fűtött borházban olvasztaték-fel a' fagyott szőlő, bor sok volt, de rossz" [4]. Tíz év múlva egyrészt mert naponként vezeti naplóját, másrészt, mert nyilván már kora miatt is jobban érdekli a terméseredmény, adatai már bővebbek: 1845. okt. 14. „reggel mentünk-ki a' mályi szőlőbe, a' szedetést kezdtük d: u: ; végeztük 16-án. Lett huszonhat hordó mustunk, egy átalag főtt ürmösünk, a' szőllő itt a' számos essőzések ellenére is meglehetősen ép volt." „Oct. 21. 22-én szedettük a' Sz. György szőllőt, mellyet a ragya és rothadás ez évben nagyon megrongáltak; lett 15 hordó mustunk, az időjárás szeles és hideg. Oct 23. reggel kezdtük a' Csermőkét végeztünk 24-én délre, a' jég, ragya és rothadás itt is sok kárt tettek. Lett öt hordó borunk. Innét még azon nap áltmentünk a' Kerekhegyre, mellyet 25-én elvégeztünk. Lett kilenc hordó borunk. A' jég ugyan ebben is pusztított, ez utóbbi azonban mivel még igazgatatlan korban éré, nem okozott annyi veszteséget, mint a Peszkáréban, melly már akkor fel volt igazgatva" [5]. Mindenképpen sajnálatosnak kell azonban azt tartanunk, hogy Szűcs Sámuel, bár feljegyzései — mint már többször említettem — rendkívül sokrétűek, színesek és módfelett precízek, a szürettel kapcsolatos folklór és néprajzi vonatkozásokról nem beszél, pedig bizonyára a saját szőlőjében is gyakran szemtanúja lehetett a szürettel kapcsolatos népszokásoknak, hiszen a szüretet minden esetben napszámosokkal végezteti. Megjegyzései között említi néhány alkalommal, hogy a család többi tagja gyengélkedése miatt a szüretelést egyedül végeztette. Szűcs Sámuel naplójának a borgazdálkodással kapcsolatos anyagából még egy dologra szeretném a figyelmet felhívni. A múlt század nyolcvanas éveiben — valószínűleg a filoxéra pusztítása miatt megapadt termésmennyiség-növelés és a könnyebb haszon szerzése céljából város- vagy talán megyeszerte elterjedt a műborgyártás. Bizonyára nagy felháborodást válthatott ki a borkereskedők körében, hiszen a miskolci jóbor cégére alatt bocsáthatták a műbőrt áruba. Lehetséges, hogy ez a jelenség országos méreteket is ölthetett, mert a kényes ügy az országgyűlés elé is került. S ha az országgyűlésen nagy vihart váltott ki a borhamisítás ügye, minden bizonnyal nagyobbat idézhetett elő a szőlőjére és borára még a nyolcvanas években is büszke miskolci polgárok körében. 1885. szeptember 7-én a megye tisztviselői rendkívüli közgyűlésen tárgyalják a borhamisítás ügyét. Erről számol be Szűcs Sámuel: [6], „Nevezetes tárgya volt még ezen gyűlésnek a műborgyártás ügye is. Bizony Tamásnak e tárgyban készített emlékirata alapján készült felterjesztésben kéretni fog az országgyűlés és a ministerium a műborgyartast teljesen eltiltó, vagy legalább akadályokat gördítő törvény alkotására — egyszersmind az öszves hatóságok meg fognak kerestetni ezen felterjesztés hathatós támogatása ügyében." íme csak néhány szemelvény, csak egy-két kiragadott részlet, s máris be kell látni, hogy ez a néhány adat is értékes lehet a város bortermelő múltja