A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

KILIÁN István: Szűcs Sámuel naplója (II.)

SZŰCS SÁMUEL NAPLÓJA II. Szűcs Sámuel naplójának szőlészeti-borászati adatai Közismert tény, hogy Miskolc szőlői, borai országos, sőt európai hírűek voltak. Városunk szőlőkultúrájára vonatkozóan az első adatokat 1313-ból kapjuk, de ezek is arra utalnak, hogy a mai Diósgyőr-Majláth területén már abban az időben is nagy kiterjedésű szőlőterületek, fejlett szőlészet-borászat voltak. A szőlő-bortermelés, a XVIII. század folyamán a borkereskedelem Miskolc lakossága tekintélyes részének biztosíthatta a létalapot. Városunk történetének egyre mélyebbre és mélyebbre ható feltárásánál feltétlenül szükségünk van azokra az adatokra, amelyek a lakosság főfoglalkozásáról való ismereteinket kiegészítik. A szőlészet-borászat, a borkereskedelem a XIX. század folyamán a hanyatlás szakaszába lépett. Ennek valószínűleg nem a század végén jelentkező filoxéra az oka, hanem a minőségi kívánalmak elhanyagolása [1]. A Szűcs Sámuel-napló igen sok, főleg egy szőlőterületre vonatkozó termelési és egyéb adatokat tartalmaz, éppen a hanyatlás időszakából. Az alábbiakban a napló adataival szeretném eddigi ismereteinket teljesebbé tenni. A Szűcs-családnak a Szentgyörgy-hegyen, Csermőkén, a Kerekhegyen, a Ruzsin-oldalban és Mályiban, a Halásznak és Kaczurnak nevezett területeken volt kisebb-nagyobb szőlője. A család birtokában levő szőlőterületeket 1850-ben a testvérek között felosztották. A Csermőkén fekvőt Lajos és Kálmán, a kerekhegyit Bertalan, a két Mályiban fekvő szőlőt Miklós, Sámuel pedig a Szentgyörgy hegyit kapta meg. Szűcs Sámuel 1852-től már csak a saját szőlőjének a terméseredményeit jegyzi. A Ruzsin oldalban levő szőlőt viszont 1873-ban örökli, s így adatait csak ettől az időtől kezdve írja [2]. Maga Szűcs Sámuel is tisztában volt a miskolci szőlő hírével. 1885. szeptember 18-án naplójába másolja a Borsodmegyei Lapok egy kishírét: „A borsodmegyei lapok 75. számában fel van említve miként egy tekintélyes lengyel földbirtokos orvosi rendeletből a Bethlen falféle miskólczi szőllőt meglepő hatással használta; Miskolcról távozván naponként több kilo szőllőt szállítat magának Lengyel Országba" [3]. Mennyiségi és minőségi adatokat már 1835-től minden évben megtalálhatjuk naplójában. „Ezentúl — írja 1835. október 22-én K. Tokajban v. inkább a' k. tokaji és mályi szőlő hegyeken közel 3. hetet töltöttem. Szüretünket igén kellemetlenné tette a' hosszas essőzés, azután pedig a' kemény fagy, úgy hogy a'~