A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

BODÓ Sándor: Céhbehívótáblák a miskolci Herman Ottó Múzeumban

CÉHBEHÍVÓTÁBLÁK A MISKOLCI Herman OTTÓ MÚZEUMBAN 173 amelly Mester Ember azt el vetné, és meg határozott órára bé nem mégyen, Restaorátio alkalmatosságával büntetése lesz egy Rhénes forint; hogyha pedig bé jön: de ora utánn 30 krajtzár; ha pedig bé jön: de a rendelt óra után 6 krajtzár, nem használván semmi nemű mentsége" [23]. A miskolci, bodnár céh 1736-ban keltezett szabályai közül a 12. artikulus pedig a következőképpen rendelkezik: „Minden Mester-Ember, ha a' Czéh Táblája őteí othon találja, a' vagyis a' Városon lévén meg halja, hogy a Czéh Táblája házánál kereste, Czéh ujulássa alkalmatosságával ha jelen nem lészen, egy Rhén forintban, egyébkor pedig, valahányszor a Czéhben vagy hova parantsoltatik szabót órára minden helyes ok nélkül nem compareál, mind anyiszor, ha nagy a Czéh gyűléssé fog büntettetni hat garasban, ha pedig csak közönséges gyűléssé vagyon a Czéhnek, három garasban [24]. Megbüntetés esetén sokan mentegetőztek azzal, hogy nem járt náluk a tábla, ezért maradtak el a gyűlésről. Ezekre az esetekre hozták a miskolci szabók 1811-ben a következő határozatot: „Mint hogy a Tábla járás által magokat sok Ns Czéhnek tagjai mentegették s mentegetik, mellyhez képest rendeltetik, hogy ennek utánna valaki az Tábla nem járással kétszer, vagy háromszor mentegeti (magát), menthetetlen légyen" [25]. A táblák neve Magyarország különböző részein más és más. A német nyelvű céhszabályokban a „Tafel" és a „Zeichen" kifejezések szerepelnek [26]. A miskolci bádogosok, rézöntők és esztergályosok céhének „Einladungs Zeichen"-je volt. Magyarul „behívótábla"-ként, „bemondótábla"-ként ismerték, de Magyarország egyes helységeiben használták a „járótábla", „hirdetőtábla", „jel", „künnjáró jel", „névsortábla", stb. elnevezéseket is [27]. Miskolcon és környékén „Ché Jele"-ként „Czéh Tábla"-ként, ,,a' Czéh Tábla ja"-k ént jegyezték be a protokollumokba, a számadáskönyvekbe és egyéb céhfeljegyzésekbe [28]. A céhek behívótáblái eredetileg — Miskolcon éppúgy, mint az ország más helységeiben is — fából készültek. A fa táblákat sok esetben festették is. Erre vonatkozóan Miskolcról a szűcs céh protokollumának egyik bejegyzése ad tudósítást. Űj főcéhmester választásakor a régitől mindig átszállították a „Czéh aprólékos és szükséges eszközeit" az új céhmester házához. 1785. február 13-án így az új főcéhmesterhez került a többi között „Két Tábla, Zöld és Fekete" [29]. Ugyancsak fából készülhetett 1794-ben a miskolci fazekas céh táblája, amelyért a céh 3 Rhénusi forintokat adott ki [301. Néhány év múlva a szűcsök réz táblája 6 Rf. 36 krajcárba került [31]. A homonnai kovácsok, lakatosok és pékek céhtáblája pedig egy darab kemény fából készült 1798ban. A XVIIL század elejétől a fa táblák mellett megjelentek a rézből készült jelek is. A miskolci „királyi lakatgyártó chének" 1718-ból, a miskolci szabó céhnek 1733-ból van réz táblája. Később készítenek ónból (1810-ből való a miskolci szíjgyártók ón táblája), majd bádogból is behívótáblákat (a miskolci szabóknak az 1810-es években a meglévők mellett már két bádog táblája is van) [32]. A behívótáblák a XVIIL század közepéig, a XIX. század első harmadáig egylapúak voltak. Formájuk egész Magyarország területén reneszánsz és barokkos díszítettségű, s ez jellemző a veszprémi formákra éppúgy [33], mint.