A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

BANNER János: A bükki-kultúra névadója — Bella Lajos

8 BANNER JÁNOS vidített német kivonatban már a következeket írja: „Die erste und lángste gehört dem Neolithikum, undzwar der durch Verfasser „Bükker-Kultur" genannten Periode an." [9] Az elnevezés hol kultúra, hol típus, hol keramika néven általánosan elterjedt és problémáival, kiterjedésével, tipológiájával többen is foglalkoztak. Legyen elég itt néhány angol, csehszlovák, jugoszláv, német és osztrák kutató összefoglaló munkájára hivatkozni, a felsorolás teljességének igénye nélkül [10]. Bella Lajost a Bükki-Kultúra elnevezésén kívül, őskőkor kutatásairól szóló összefoglaló beszámolói [11], a Herman Ottó barlangban Kadic Ottokárral együtt végzett ásatásai [12], majd a Barlangkutató Szakosztály alelnöki (1913), később elnöki [13] tisztsége (1917) kapcsolják össze a Miskolc környéki régészeti ásatásokkal és a magyar barlangkutatással általában. Ezekből a munkákból mind a Dunántúlon [14], mind az ország déli részén [15] kivette a maga részét, annak ellenére, hogy mint maga mondta: „a korral fogy a vállalkozás szelleme" [16], és soha nem feledkezett meg arról, hogy a barlangi ásatónak, a jóval fiatalabb régészeti korok emlékeit sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ámbár sokirányú régészeti tevékenysége, múzeumi munkája egyik nyugati művelődési központunkban, Sopronban, majd már nyugalmazott főreáliskolai igazgató korában, a Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályában zajlott le, mégis időszerűnek tartjuk, hogy Miskolc környéki munkája kezdetének 50. és 87 éves korában bekövetkezett halálának 30. évfordulójára emlékezve, a Herman Ottó Múzeum Évkönyvében méltassuk azt a munkát, amelyről szokás lekicsinyléssel is beszélni, de ha korának munkakörülményeit és lehetőségeit figyelembe vesszük, a tárgyilagos értékelés után ki kell csendülni az őt megillető elismerő hangnak is. Az emlékezés — akarva, nem akarva — az örökre elment múlt idézése —, amelyben nálunk is akadnak olyan emberek, akiknek példájából tanulni lehet, s akiknek felismert hibái is tanítanak, amikor megmutatják, mi az, amit másként kell csinálnunk, ha azt az ügyet, amelyet eredményesen, tudásuk legjavával szolgáltak, mi jobban akarjuk szolgálni és az előnyösen változott viszonyok mellett lényegesen könnyebb jobban szolgálni. Bella Lajosról, aki 116 évvel ezelőtt született, 90 esztendővel ezelőtt már benne élt a kulturált magyar vidék közéletében [17], 56 évvel ezelőtt — egy eredményesen befejezett tanári, igazgatói pálya után — több mint harmadfél évtizedig hasznosítja magát — a Magyar Nemzeti Múzeumban, elmondhatjuk, hogy végigélte kedvelt tudományának, az ősrégészetnek legalább három irányát. Látta a régit lehanyatlani, emberül dolgozott az újban, s megértéssel szemlélte az akkor legújabbat, de csak addig, amíg annak a gyakorlatban is kipróbált módszerével [18] teljes meggyőződéssel követett saját irányát tudta szolgálni. Látta fejlődni a magyar múzeumokat, s kis vidéki múzeumok lomtáraitól a Nemzeti Múzeumnak — a másodiktól kezdve — valamennyi felállításán keresztül, a nagyszabású és kora színvonalán álló — már nem szemléltető raktárt" jelentő — utolsóelőttinek előkészületeiig [19]. Nem eshetik itt most arról szó, mit jelentett éppen ez a 116 esztendő annak az emberiségnek a történetében, amelynek őskorát Bella Lajos olyan nagy