A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

KOMÁROMY József: Miskolc kezdeti településtörténetének néhány vizsgálati kérdése

398 KOMÁROMY JÓZSEF A vasércelőfordulások e kori lelőhelyéről eddig nincs tudomásunk. A Gö­mörből folyó Sajó és a már vázolt útrendszerek azonban a nyersvas vagy gyep­vasérc ideszállítását lehetővé tették [13]. * E néhány kérdés tárgyalása volt az, amivel megkíséreltük Miskolc kez­deti települési viszonyairól, helyzetéről és szükségszerű kialakulásáról képet adni. Az idő az íratlan emlékek korába nyúlik vissza, ahol — úgy tűnik — semmi támpontot nem tudunk találni egy várossá fejlődött emberi közösség települési körülményeire. A kétezer éve tartósan megült szállás- vagy telep­csoportok megszületéséről végeztünk vizsgálódást. Következő fejtegetésünk célja lesz az i. u. V— XI. századi tényezőket vizs­gálni, vagyis addig az időpontig, amikor az addig ismeretlen nevű települést őslakóival a honfoglaló réteg uralmi rendszerébe állítja, majd feudális rend­jébe illeszti az államalapítás létrejöttével. Komáromy József

Next

/
Thumbnails
Contents