A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

KOMÁROMY József: Miskolc kezdeti településtörténetének néhány vizsgálati kérdése

MISKOLC KEZDETI TELEPÜLÉSTÖRTÉNETÉNEK NÉHÁNY VIZSGÁLATI KÉRDÉSE 397 jellegűnek kell vennünk ebben a korban is. Szerepét az itteni földvárakkal iehet kapcsolatba hoznunk.) A Bükkábránytól tovább nyugatra haladó útvonal földrajzi iránya jelen vizsgálódásunk alkalmával mellőzhető. Ez az útvonal a Dunakönyök irányába vezetett, s a nyugati területekkel való összeköttetést biztosította. Györffy György [11] Szihalom felé tovább is vezeti ezt az utat, amely a középkorban hadi-út néven volt ismeretes. A települő népesség etnikai kérdései A Herman Ottó Múzeum régészeti ásatásai és leletei az Öhuta-Nagysánc kelta oppidumából kirajzott és Miskolc városmagjához először letelepedett csoportokat mutatják első telepeseknek. Az ő telep-maradványaik mutatkoznak azon az alluviális eredetű agyag-kavics réteg fölött, amely a legalsó, illetve időben a legelső kultúrréteg a város alatt. Az időszámításunk körüli években történt első településnyomokat rögtön követi a puchovi kultúra illyr-kelta összetételű népessége, amelyben a kelta lakosság jelentősebb súlyban szerepel [12]. Fejtegetésünk során messzire vezetne az etnikai összetétel kérdése és ez most nem alkalom, hogy az e körül kialakult régészeti megállapításokat ismertessük. Tény az, hogy a II. század közepéig, a puchovi emlékanyagon kívül, megjelenik a régészeti hagyatékban a pannóniai eredetű kerámia-áru (és itt ennek kereskedelmi jellege az érdekes). Ez az áru déli irányból került Miskolcnak erre a pontjára (mai Szabadság tér), valamivel később pedig, a II. század második felétől datálható telep (Sötétkapu mellett) a császárkori település folytatását jelenti terra sigillata anyagával. De ugyanakkor az anyagban szerepel az az áru is, ami észak felől jutott a Sajó völgyén lefelé, a Gömör megyei Ardó (Ardovo) felől a miskolci telep kerámia-anyaga közé. Az itt élt kelta-illyr népesség életformáit tüzetesebben a Gellérthegy— tabáni késői La Téne-telep feltárásából ismerjük. Ez a kelták eraviszkusz nevű törzsének volt a központja. Ez a telep volt az első, amelynek feltárása lehetőséget adott a település életének megismerésére. A gellérthegyi sziklateraszkoba vájt telepen (a hajlékok alapja azonosságot mutat az Óhuta-nagysánci próbaásatás házalapjaival) gerendavázas, veszszővel font sártapasztásos házakban laktak, köztük edényégető kemencékkel. A leletekből meg lehet állapítani a földművelést, állattenyésztést és — más forrásokból is — az élénk kereskedelmi tevékenységet. Ha ehhez a felsoroláshoz hozzávesszük az Óhuta-nagysánci próbaásatáskor nagy számban talált vasrögöket, képet alkothatunk az utóbbiak életéről is. A Bükk—Sajó-környék e területét joggal nevezhetjük (az egyébként központi uralom nélkül élő) törzsek egyik Jelentős és több századot megélt szállásterületének, a nagysánci oppidum jelentőségét pedig külön fokozza az ott kialakult vas-feldolgozás és pénzverés.