A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)
KOMÁROMY József: Miskolc kezdeti településtörténetének néhány vizsgálati kérdése
MISKOLC KEZDETI TELEPÜLÉSTÖRTÉNETÉNEK NÉHÁNY VIZSGÁLATI KÉRDÉSE 395 déli járható útvonalat és a közlekedést teljesen felszorította az Avas, az Akasztó bérc és a Tetemvár keleti oldalaihoz. A gyalogos, lovas-, később a kocsi-közlekedés számára csakis itt vezetett, ezen a szűk korridorszerű vonalon az út a korai időktől kezdve egészen a XVIII. századig. A XVIII. századi térképek még mindig szemléletesen mutatják az előző évszázadok állapotát ebben az ősi vízrendszerben. Ez a vízrendszer (a Sajó—Szinva—He jő) Szirmabesenyőtől a Felső- és Alsó-Zsolca, Sajópetri, Ónod, Ládháza, Kistokaj, Szirma, Miskolc közötti területet borította hatalmas, ősi, zabolátlan rendszerével, nemcsak az időszámításunk körüli évszázadokban, hanem még a középkorban, hiszen ezen a területen északon legközelebb csak Sajóvámos, délen pedig Sajóhídvég, illetve Köröm voltak az átkelőhelyek. E vízrajzi viszonyok birtokában újabb megvilágításban láthatjuk a „miskolci földrajzi kapu" szerepét. Az ősi kereskedelmi útvonalak kérdése Sajóvámos és Köröm középkori átkelőhelyei, hozzávéve a Sajónémeti melletti átkelőhelyre vonatkozó archivális adatainkat, arra mutatnak, hogy a középkort megelőző időkben is ezeken a pontokon kell keresnünk azokat a természetes átkelőhelyeket, ahol már a bronzkori, a koravaskori, a kelta, majd a germán és szláv csoportok részére is ősi átkelési lehetőség volt. Az eddig elmondottak a Sajó jobb partján vezető útvonalakra vonatkoztak. De számolni lehet a Sajóecsegtől északra, a Bódva torkolata alatti Sajószakasz egy átkelőhelyével, tekintetbe véve a boldvai bencés-kolostor, Möller István szerint, 1175—1200 közötti erre a helyre való alapítását. Az itt keresztül vezető út már a Szepesi Érchegység felé vezető, Bódva-völgyi korai utat jelenti. A Bódva-völgyi ősi út figyelembevétele szükséges e fejezetünk tárgyalásánál. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni a következőket: ez a Miskolcról a Szepesség felé vezető közelkedési út (amely a XIV— XV. században már oly fontos szerepet kapott), a maga természetes adottságaival jóval korábban került használatba. A római birodalom idejéből kapunk hírt a Carnuntumon át a Keleti-tengerhez vezető „borostyán-út" forgalmáról. Nincs híradásunk azonban a germán és szláv törzsek észak felől a Kárpátokon át vezető útvonaláról. Erről csak a régészeti leletek előfordulása útján rajzolhatunk képet magunknak. Ezt az útvonalat pedig csakis a későbbi lengyel—magyar forgalomban kialakult utak vonalán lehet elképzelni. A későbbi Kassa—krakkói kereskedelem útvonala is a Kárpátoknak azt a kevés hágóját használta fel, amely előzőleg mint természetes útvonal kialakult és lehetővé tette a lengyel síkság felől a felvidéki középhegység, aztán a Hernád völgyének forgalmi felhasználását. Ezek után kell a Miskolcról Kassa irányában haladó út kialakulásának első szakaszát a Boldva-környéki Sajó-átkelőn elképzelnünk. (Még nem vehetjük számításba a Miskolc—Zsolca—Szikszó útszakasz működését, nemcsak a
