A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

KOMÁROMY József: Miskolc kezdeti településtörténetének néhány vizsgálati kérdése

394 KOMAROMY JÓZSEF Milyen volt ennek a Miskolc-diósgyőri medencének a növénytakarója? Részben analógiák, részben Árokszállásy Zoltán vizsgálatai alapján tudjuk [8], hogy a medencét az összefüggő erdőségek, a lombos- és tűlevelű erdők csoportjai között természetes tisztások, széleiken bozótok, cserjések borították. Ez a jelleg különösen a Szinva felső folyásánál, leér a patak kavicsos széleihez. De ott, ahol a Szinva kiér a Bányabükk és a Köpüsvölgy szurdokából, már nádas-felületek kezdődnek a kanyargós patak-ágy és mellékágai mentén. E nádasoknak a mai gyártelepek helyén kiterjedt nád-, káka- és súlyommal vegyes területe ezen a részen lehetetlenné tette a Szinva partja mentén a közlekedést. Ezen a szakaszon mocsaras ingoványok, veszélyes nádasok maradtak vissza az ismétlődő csapadék okozta áradásokból. Az ősi útvonalak felhúzódtak a patak északi és déli partja fölött futó szelíd száraz lejtőkre. Termőterület csupán a Diósgyőr—majlati lankákon, a diósgyőri vártól nyugatra eső enyhe lejtésű területen, és a Kis-Erenyő—Tatárdomb között mintegy 2 km-re kiszélesedő területen állott rendelkezésre. Talán hozzátehetjük, hogy ez a termőterület védetten és megbízhatóan ellátta eleinte a kelta oppidum legszükségesebb termésszükségletét. Nézzük további területen az ősi növénytakaró jellegét. A mai város Hunyadi utcai szakaszán, a Kőporos és a Bábonyi bérc déli lejtőjén bükkel, cserrel és tölggyel, itt-ott tiszafa-csoporttal, laposabb lankákon ligeterdőkkel, kisebb természetes vagy irtott termőföldterülettel, vad gyümölcsös csoportokkal, a sok vízfolyás mentén égeres sávokkal, a som, a galagonya és a kecskerágó színes szőnyegével tarkított tájat kell elképzelnünk. A medence itt 800—900 méterre szűkül össze. A felhasználható hasznos felületet az említett hordalékhát déli szegélyén szűkebbre szorítva, több kisebb ágával megszakítva folyt a Szinva keleti irányban tovább, a mainál nagyobb vízmennyiséggel és bőséges halállománnyal. A mai napig ki nem kutatott vízrajzi kérdés, hogy a Szinva így érte-e el és itt torkollott-e a Sajóba? Vagy a mai helyzettől eltérően, ezt a betorkolást megelőzve, korábban a Jenke puszta irányába délnek fordult-e? A II. József császári katonai felvételen ez a déli folyásirány, a Szirmától északkeletre feltüntetett Sárika-Morast és a Kis-Tokaj mellett keletre fekvő Három Határ Morast —, ez akkoriban rendkívül kiterjedt nagy mocsarak között megmutatkozik. De megállapíthatni a Szinvának egy rövid ágát is

r amely — megtartva eredeti keleti irányát, Mindszent geográfiai magasságában beletorkollik a Sajó ugyancsak mocsaras, kiterjedt folyórendszerének legnyugatibb ágába. A Sajó egyébként a 120 m-es réteg vonal mentén egészen betüremkedett ellustult ágaival, elhagyott, majd ismét elfoglalt medreivel a mai Béke tér környékéig, posványos zsombékokat, nádas területeket, tocsogókat hagyva vissza időnként. A Sajó vízfolyása Miskolc és Felsőzsolca között egyébként teljes szélességében foglalta el nagy víz idején a Béke tér és a Felsőzsolca közötti területet. Kitűnik ez a II. József korabeli és más térképekből [9]. Ez az ősi állapotú Sajó-meder szélesség, vízrendszerének áthatolhatatlan és átgázolhatatlan mocsaras jellegével rendellenesen beszűkítette az észak—