A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)
KOMÁROMY József: Miskolc kezdeti településtörténetének néhány vizsgálati kérdése
390 KOMÁROMY JOZSEF jogalmának meghatározása és annyi a város fejlődési jegyeinek megállapítása. Ez az átfogó jellegű elméleti és összefoglaló munkákból is minduntalan felmerül. így K. Schünemann, Mályusz Elemér, Pleidell Ambrus, Fügedi Erik és mások megállapításaiból is kitűnik, hogy a középkori városról definíciót alkotni, olyat amely a középkori város ismérveit minden szempontból "kimerítené, szinte lehetetlenség [2]. Az eddig túlnyomórészt gazdasági és jogi szempontból kialakított meghatározások már eleve leszűkítették a definíció és vele együtt a kutatási terület tartalmát és terjedelmét. Ebből sok más lényeges és komplexen ható vonást kizárnak, pedig ezeknek együttes tényezői összességükben hatnak mindig egy-egy település kialakulására [3]. A következő fontos kérdés az, hogy ne a XIV— XV. századi viszonyokból kialakult városképződési normákat vetítsük az előtte levő XII— XIII. századi viszonyokra, hanem próbáljuk meg a XII— XIII. század sajátos adottságaiból, ellentmondásaiból és viszonyaiból megállapítani azokat a jelenségeket, amelyek, ha bármily szűkösen is sokszor, de adva vannak. Mindezek előrebocsátása után próbáljunk az egészen korai, kezdeti települési viszonyokban vizsgálatot végezni, kíséreljük meg a kialakuló emberi település, majd az Árpád-korban Miskolc nevet kapott közösség néhány kérdését a továbbiakban megközelíteni, részben sajátos adottságait szem előtt tartva, de arányosan figyelembe véve azokat a szempontokat is, amelyek eddig a szakirodalomban felmerültek. Tegyük mindjárt hozzá: Miskolcra, mint általában a többi magyar városra, nem húzhatók azok a normák, amelyek a német, francia, olasz urbanisztikai irodalomban alakultak ki [4] — s különösen nem alkalmazhatók azok az eleve felállított spekulatív és normatív tételek, amelyek igazolást adnának egy-egy felállított hipotézis elképzeléseire. Van azonban a német településtörténeti kutatásban egy olyan irányzat, amely minden történeti forráscsoportot (geológiai, vízrajzi,, növénytani, mezőgazdasági, okirati, geográfiai, közlekedési, régészeti, néprajzi, numizmatikai, ipari és kereskedelmi, bányászati,, jogi és társadalmi kutatási eredményeket) vesz igénybe. Ez az irányzat eddig azonban (talán a kérdések jobb megközelítése érdekében) inkább egy-egy zárt jellegű települési táj és vidék vizsgálatában adott nagy eredményeket, és módszere viszonylag ennél a szélesebb tájvizsgálatnál vezetett komoly eredményekre. Ez az irányzat különösen hangsúlyozza mindezen forráscsoportok között a geográfiai viszonyok alapvető feltárását, a közlekedési utak egyes történelmi korszakokban való vizsgálatát, különösen a régészeti korokból. Hangsúlyozza a talajtani viszonyok, a talajművelés mindenkori analízisét, az emberi településfolyamat kontinuitásának, vagy éppen megszakításának felderítését, a vizsgált vidék vagy táj helyneveinek eredetét [4a]. A lengyel, csehszlovák és szovjet városkutatók módszereiben és megállapításaiban több olyan vonás található, amely a magyar vizsgálatok segítségéül hozható. Ez onnan ered, hogy több rokonelem van a lengyel, szlovák, orosz és magyar városok kezdeti és kialakulási tényezői és normái között [5],
