A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 6. (1966)

MOLNÁR László: Porcelán- és kőedénygyártás Miskolcon a reformkorban

248 MOLNÁR LÁSZLÓ ban már bizonyos, hogy a gyár feloszlóban van 12 ezer pft. sárba vetve. Eredmény mind ekkoráig semmi és ha újabb vállalkozót nem parantsol a gondviselés szerentsésebb csillag alatt működendőt, végképp fel van oszolva." [33] Bár konkrét számszerű adatokkal ez sem gyarapította a miskolci kőedénygyárra vonatkozó ismereteinket, mégis további támpontokat ad a kutatáshoz, amely ebben az esetben ugyan név nélkül, de minden bizonnyal a volt Butykay-féle üzemről ad hírt. Az ez irányban végzett eddigi kutatások során sem az Iparegyesület iratanyagában, sem a miskolci levéltárban újabb adatok nem kerültek elő. A gyár pangását ezekben az években ÍÍZ alacsony munkáslétszám is bizonyítja. A miskolci és más vidéki fazekasok között is kifejlődött a piaci verseny, már a negyvenes évek legelején. A helybeli fazekasok kérelemmel fordulnak Borsod megye közgyűléséhez, jogaik védelmének érdekében, hogy tiltsák meg a helybeli asszonyoknak a nem miskolci fazekasok edényeinek árulását a városban [34]. A szabadverseny fejlődésének a megye vezetői nem állítottak gátat, és ezért elutasították a helybeli fazekasok ilyen irányú kérelmét. Furman B. Ferdinánd 1842. decemberében karácsonyi és újévi ajándékok között 6 xr.-tól — 80 forintig leszállított áron hirdet különféle tárgyak között porcelán pipát, „Wegdewoth tányért", „kávé és thea fingyzsát" [35]. Valószínűleg ezek nem hazai készítmények voltak, mert egyrészt porcelán pipát gyáraink nem készítettek abban az időben, némi változtatással „Wegdewoth angol csemege tányért" is hirdet. A következő 1843-ik év nyarától rendszeresen hirdeti a miskolci kőedénygyár termékeit [36]. A pársoros hirhetésekből tudjuk, hogy Furman a miskolci kőedények „kizárólagos" értékesítője. Az egyik szöveg azt is elárulja, „hogy az égetés folytattatván, a' legújabb gyártás a' legfeszültebb várakozásnak is megfelel, 's belőle nagy mennyiségben mindég található a' raktárban gyári áron." A következő esztendőben már együtt hirdeti a miskolci edényeket a telki bányaival [37]. A választék bővítése érdekében 1845-ben a helyi edényeken kívül a murányi és telkibányaiakat is árusítja. [38] A fentebb említett Szűcs János által írt levélen kívül 1846-ból egyetlen adat került elő az anyakönyvből, így helyet adhatunk a levélben foglaltaknak, hogy a gyárban abban az évben, ha teljesen nem is szűnt meg a termelés, erős pangás volt érezhető. — A következő esztendőben, amikor ismét megindult a termelés, a kész edényeket már nem Furman B. Ferdinánd hirdeti. Az újabb kereskedő Suján Alajos. Hirdetései ugyancsak értékes források. — A többi között értesíti a közönséget, hogy kaphatók nála a miskolci porcelán és kőedénygyár legújabb készítményű jó kőedényei, amelyek „...jóságok, úgy csínosságuk tekintetéből nemcsak a gyár virágzó (!) idejebeli, közkedvességű gyártmányaival, de a vidékünkben jelenleg illy nemű gyárak műveivel is méltán versenyezhetnek, legjutányosabb áron." A továbbiakban közli, hogy vállalja egész vagy fél szervizek megrendelését, betű, vagy korona, családi címerek, meghatározott színekkel történő elkészítését [39]. A hirdetés, amely az árukat igyekezett szépnek és jónak feltüntetni, már korábban is bizonyíték a gyár működésére. A minőségre