A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)

PÁRKÁNY László: A miskolci sajtó a Tanácsköztársaság idején

A MISKOLCI SAJTÓ A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN 403 E szomorú sorokból kiderül: elnémult a Miskolci Napló éltető telefon hangja, kiapadt a hír forrása, de a sorokban benne reszket afelett érzett fájdalma is, hogy egy idegen nemzet katonái vették át a miskolci lapok irányítását, cenzurázási jogát. A hírforrások elapadása a friss, eleven jólszerkesztett Miskolci Naplót szinte megbénította. Csekély számú híreit Bécsen, Prágán, Kassán keresztül harmadkézből kapta, amelyek többségükben megbízhatatlanok voltak. A prágai hírügynökség nem egyszer továbbított Miskolcra olyan híreket is, amelyek a Tanácsköztársaság összeomlását jelentették. Becsületére váljon: a Miskolci Napló egyszer sem mulasztotta el figyelmeztetni olvasóit arra, hogy a híreket fenntartással fogadják. A lap munkatársai hallgattak. Fehér Ödön elcsendesült; a proletariátusba vetett hite megrendült. Ehhez hozzájárult az is, hogy május 9-én, amikor megnyitotta újból kapuit a Nemzeti Kaszinó, a Reggel munkatársai és néhány jobboldali újságíró gúnyos megjegyzésekkel illették forradalmi magatartásáért. Hasonló élcelődés jutott osztályrészül Fazekas Sámuelnek is, a lap tulajdonosának, ennek az örökké vitatkozó, haladó gondolkodású újságírónak, akinek az újabb fordulat nagyon lehangolta kedvét. A Nemzeti Kaszinó törzstagjainak éledezése közben lelki szemei előtt már lejátszódott népszerű lapjának bukása, s a jobboldali konkurrenslapok győzelme. Ludvig Dénes ritkán járt el a szakszervezettől visszaszerzett kaszinóba. Hetenként többször is beült a színház újságírói páholyába és ilyenkor a másnapi hasábokon soraiban ott rezonált a saját maga és minden szerkesztőségi kollégájának megtorpanása, kiúttalansága. A Hejehuja báró bemutatásakor kritika helyett így sóhajtott fel Ludvig Dénes; „Gondoltam, felsétálok a színpadra, s megkérem a kedves művésznőket, hogy hagyjanak abba éneket és táncot, míg én kimesélem szomorúságomat. S megkérném a kedves közönséget, hogy hallgasson reám. Ne gyilkoltassa magát hazug hejehujákkal, hanem keresse meg szívében azt a kisebbnagyobb szomorúságot, amely mindnyájunknak a legdrágább és legőrizettebb kincse." A cseh megszállás második hetében egyik-másik napilap szerkesztőségében megkezdődik a szerecsenmosdatás. A Miskolci Napló nem adja fel elveit; ha egy fél lépéssel tovább is jutott egy polgári lap illendőségi határain, nem tartja szükségesnek a mosakodást. Laptársainak gyakorlatától eltérően nem gyalázza a Tanácsköztársaságot. Május 11-i vezércikkében ezt írja; „Lehet a rövidéletű kommün uralmának akármilyen rossz emléke, de a hálának nem szabad a polgári érzésekből hiányoznia, ha az akkori vezetésre és a munkásság tevékenységére gondolunk". Május 15-i vezércikkében figyelmezteti azokat a polgárokat, akik a cseh bevonulás után mindjárt a másik végletbe estek, akik elbocsátották a bizalmi funkciót betöltő, a szocializálásban résztvevő dolgozókat. A cseh megszállás idején a Miskolci Napló korábbi rezonőr szerepe megszűnt. A helyi hírlapok között bágyadtan és nagyon határozatlanul tengődött egyik napról a másikra. Az a sorsdöntő esemény, amelynek részesei a Vörös Hadsereg harcosai voltak — igen szegényesen jelenik meg a lap hasábjain. Ernőd és Hejőcsaba felől sikeresen előnyomuló Magyar Vörös Hadsereg harcairól és a város visszafoglalásáról 26*