A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)

PÁRKÁNY László: A miskolci sajtó a Tanácsköztársaság idején

402 PÁRKÁNY LÁSZLÓ A vasgyártól a Király-hídig, a Király-hídtól Füzesabonyig minden proletár várta a vörös május első napját, amikor szabadon kiállhat a térre, énekelhet szíve szerint és jelszavait büntetlenül szerte repítheti. S míg Miskolc népe seregszemlére készülődött, megfeledkezett a csehek közeledéséről. A munkásvezérek, akik elégedetten szemlélték a lelkesedés felszökkenő lángját, maguk is megfeledkeztek a forradalom elsőszámú parancsáról: az eredmények megvédelmezéséről. A várakozó álláspontot elősegítette még Hodzsa Milán, a Csehszlovák Köztársaság budapesti követe is, aki március 18-án kijelentette: „Miskolc kívülesik azon a demarkációs vonalon, amely vonalig csapatainknak az entente megbízásából joguk van előnyomulni. Miskolcot ennél fogva csapataink nem szállják meg, illetve megszállják akkor, ha Miskolc a rend és nyugalom érdekében maga hívná". A proletárdiktatúra megvalósításán fáradozó Miskolc nem „igényelte" a cseh imperializmus „rendfenntartó" osztagait. Még a polgárság józanabbul gondolkodó köreiben is átmenetileg ildomosabbnak látszott a Tanácsköztársaság fennállása, mint egy esetleges cseh megszállás. Ami pedig a „rendfenntartást" illeti, arról még a munkásság legelszántabb ellenségei is kénytelenek voltak dicsérőleg nyilatkozni. A vasgyári munkásokból alakult polgárőrség példás rendben őrködött a város nyugalma felett és így zavartalan légkörben munkálkodhattak a város hívatott vezetői a proletárhatalom megszilárdításán. A május 2-i események nyersen tárták a város lakói elé a helyzetet; a megyei direktórium megfeledkezett a védelem megszervezéséről és a munkásság felfegyverzéséről. A cseh katonai vezetőség úgy látszik „időzített" támadást készített elő, hogy megzavarja a város proletár népének első szabad májusi ünnepét. A „váratlan vendégeknek" sajnos sikerült is elrontani a sok gonddal és szívvel megszervezett pirosbetűs ünnep programját. Egyedül a Vasgyár ünnepelt. Míg a városháza előtt május 1-én indulásra kész kürtösökkel, fáklyás hajdúkkal és hivatott tisztviselőkkel terhelt batárok sorakoztak, a Vasgyárban a munkás étteremben többezer ünneplőbe öltözött kérgeskezű munkás tisztelgett a májusi vörös zászló előtt. Délután mozielőadást tartottak a gyermekeknek és ingyen zsemlét osztogattak. S mindezt lelki nyugalommal tették, mert a csehek bevonulásához semmi közük nem volt. A vasgyári munkásság Miskolc átadásába nem egyezett bele. A Sajószentpéter felé kocsikázó kürtösök és tisztviselők között sajnos, olyan kipróbált harcosok is vállalkoztak a parlamenteri tisztségre, mint Groszman Zsigmond. A Miskolci Napló egyoldalas kimerítő tudósításban számol be az átadás körülményeiről. Krónikási precízséggel tér ki minden apró mozzanatra és felsorakoztatja az átadás-átvétel magyar és cseh szereplőit. Véleményt nem fűz az átadáshoz,, csak egy-két nappal a bevonulás után szólal meg fájdalmasan Ludvig Dénes; „Elnémult a telefon szerkesztőségünk asztalán. Úgy belémfáj ez a némaság, s ezt a fájást úgy hívják, hogy megszakadt az összeköttetés. Könyöklőre ejtem a fejem, úgy elgondolkodom: minden szónál beszédesebb ez a némaság. Futnak papíromon a sorok, mivégre, merre, hová?"