A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)

LAJOS Árpád: Adatok az északborsodi pásztor- és parasztdalok kapcsolataihoz

296 LAJOS ÁRPÁD vidéken voltam, ott hallottam ..." „. . . Nem, nem tugyuk ezeket, hiába is tetszik kérdezni..." Hasonlóképpen utasítottak el a Bodrogközben is. Még a Csereháton, Szárazvölgyön, Edelény széles körzetében sikerült kevés nyomra találnom, a már említett 6., 6a. dallampárhuzamot a Csereháton és a Szárazvölgyben, tehát a barkóságtól közvetlen keletre eső területen ismerik, a többi csak homályosan, töredékesen él az itteniek emlékezetében. A barkó területen maradva, ahol az említett dallamok ma is még erősen hangzanak, a bemutatott dallampárhuzamok erőteljes jelentkezését a barkó területen belül két népréteg, a pásztorság és a parasztság kapcsolataira való utalással kíséreljük megmagyarázni. A társas dalolás leggyakoribb alkalmai a lakodalmak, bálok, farsangi mulatságok, az ún. iók (ivók), a csárdák, később kocsmák vendégeinek együttmulatozásai. Iyenkor pásztorok, főleg juhászemberek és parasztok gyakran kerültek össze és olykor-olykor együtt is daloltak. Mégsem származtathatjuk kizárólag ezekből az alkalmi együttdalolásokból az említett dallamtípusoknak a pásztorok és a parasztok körében kialakult szoros kapcsolatát. Bár sok pásztordalt idős parasztemberek is tudnak, a pásztordalok a szöveges tart alom szempontjából távolállnak a parasztdaloktól. Más a szemléletük, tele vannak a pásztorélét sok-sok vonatkozásával, sőt, egyikükbőlmásikukból társadalmi ellentét is kicsendül a parasztsággal szemben éreztetett fölény hangján. („Szegény paraszt, mindég kint vagy a tanyán, Az a csuda, meg nem öl a meleg nyár. Télen hideg, nyáron nagyon meleg van, Az a csuda, hogy a lélek benned van ..." „Nem eszek én hamubasült bodakot,

6 Nem szeretek tarkanyakú parasztot." Egyébként olyan szellemi örökséget jelentenek, melyekhez a múlt századokban a pásztornépnek és a parasztságnak egyformán köze volt. Miben kell keresnünk annak okát, hogy az ismertetett néhány dallam oly szorosan kapcsolódott mind a pásztorok, mind a parasztok életéhez? E kérdés megközelítéséhez pillantsunk bele az erdős tájakon kialakult régi barkó települések belső szerkezetébe. A palócságba tartozó barkóság egyike azoknak a néprajzi csoportoknak, melyek a település belső szerkezetét legjobban és legtovább megőrizték, a történelem folyamán a peremvidékek viszonylagos védettségénél fogva. A falvak rokonsági egységei, a hadak közt évszázadok óta kifejlődött jogrend uralkodott. Ez a jogrend kiterjedett többek közt a munkamegosztásra. A munkamegosztásba tartozott a jószágtartás is. A gazdák, a hadak fejei, családonként úgy osztották szét a munkát (földművelést, erdőművelést, jószágtartást, szállítást stb.), hogy a jószágok őrzését a hadhoz tartozó valamelyik család vállalta. A barkó pásztorkodás, melyben egy ősi termelési mód, az állattenyésztés folytatódott, az öregek emlékezete szerint a hadakhoz tartozott, s a faluhoz volt kötve. A juhok őrző épületei például, a hodályok egész közel voltak a falvakhoz. Ez a közelség akkor is megmaradt, amikor a jószágok gyarapodásával és a hadak osztódásával a pásztorkodók kiváltak. A pásztortanyák is közel voltak a falvakhoz, egy-két dűlő választotta el csak őket. Még akkor is, amikor a juhászok, kondások, csordások más tájakról érkezett elemekkel bővültek, közelben maradtak, vagy a falvak végén költöztek be. A hajdani együttlakás, később egymás közelében lakás folyamán a régi közös szellemi javak, így az ismertetett dallamok is megőrződtek mind a pásztorok, mind a parasztok tudatában. A régen zárt hadakban élt palócságnak, így a barkóságnak is ősi gyökerekből kinövő és frazeológiában elpalócosodott dallamkészletéből széles