A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 5. (1965)

MOLNÁR Vera: Beszámoló a sárospataki vár 1963-64. évi ásatásáról

214 MOLNÁR VERA Ezt az óriási olasz bástyát a XVI— XVII. században Párkánynak nevezték. A párkány török szó, kastélyt jelent. A magyarok átvették a töröktől, de közben a szó jelentése megváltozott, a bástya közit nevezték annak,

1 mint Patakon is, csak itt egy bástya speciális nevévé is vált. A Vörös torony körüli olasz bástya egész belseje a későbbi időkben feltöltődött, s ez a feltöltés eltakarta a torony teljes földsrinti részét. — Az 1963/64 évi ásatások célja ennek a feltöltésnek az eltávolítása volt, hogy a bástya belsejében visszaállítódjék az eredeti talajszint, s hogy láthatóvá váljék így a Vörös torony földszinti része. S természetesen az ásatás feladata volt a feltöltés időpontjának meghatározása is, mert erre vonatkozóan eddig csak találgatásokról lehetett szó. A feltöltés korának a megállapítása nagyon lényeges volt. Divald Kornél,

2 a vár első komoly monográfusa, a századfordulón azt állapította meg, hogy a torony körül a terepszintet a XVI. században töltötték fel, amikor az északi főbejárat reneszánsz kapuja és a déli kerti bejárat készült. Szerinte maga a torony több ágú lőréseivel XIII. századi. S bár hivatkozik rá, hogy hasonló lőréseket a várépítészet külföldi szakirodalma

3 csak a tűzifegyverek használatának korából ismer, Divald korainak tartja őket, mégpedig főként azért, mert szerinte addigra már föltöltik a torony alsó szintjét, mire Magyarországon elkezdik a tűzfegyverek használatát. — Divald megállapítását általában elfogadták. Legutoljára Dercsényi Dezső és Gerő László* elevenítette fel. Az ő véleményük is az, hogy valószínűleg Perényi tölteti föl a torony körüli terepet, a föld mélyére süllyeszteti a sokágú lőréseket, melyek ekkor már — a tűzfegyverek használatának idején — nem szolgálták a vár védelmét. Varjú Elemér

5 már a magyar várakról írt könyvében megállapította, hogy ezek a sokágú lőrések kizárólagosan tűzifegyverek, szakállas puskák, számára alkalmasak, így nem keletkezhettek a XIII. században. Varjú Elemér megállapításai azonban visszhangtalanul maradtak, elfelejtődtek, bár nagyon sok kérdésben már megsejtette azt, amit az új ásatások és kutatások is bizonyítanak. — Utána a Vörös totony lőréseiről csak jóval később, 1959-ben, Détshy Mihály® állapítja meg ugyanezt, s hozzáteszi azt is, hogy az alsó lőrésfolyosóhoz tartozó kerek szellőzők lőporfüst elvezetésére szolgáltak. Az ásatások világosan megmutatták, hogy a lőréses szint feltöltése nem a XVI. században, hanem csak jóval később történt meg, s nem azért, mert ezek akkor már alkalmatlanok voltak a haditechnika számára. A torony körül — az olasz bástyában — az ásatás a feltöltésről azt állapította meg, hogy összesen három réteg különböztethető meg benne, s hogy ezek között egyik sem Árpád-kori. A legalsó és legkorábbi a XVI. századra tehető, kerámiaanyaga és a belőle előkerült érmek alapján.

7 Ez a réteg a torony alsó lőrései alatt kezdődik, s onnan a bástyafal felé lassan lejtősen emelkedik. A bástyafalnál a falalapozásnak megy neki, ez azt bizonyítja, hogy a Vörös torony körül a legkorábbi feltöltés a XVI. századi bástyafal sánca volt. A torony egy enyhe lejtésű „teknő" közepén állt. Ez volt a szint a bástyában a XVI—XVII. században. Későbbi feltöltődésének az volt az oka, hogy 1701-ben Lipót császár rendeletet adott ki, hogy a magyarországi várakat — „cessante guippe causa, necessitale et ratione" megszünteti.

8 Ennek a rendeletnek az alapján 1701/2-ben megkezdték a magyar végvárak lerontását, köztük a sárospataki várét is, s az olasz bástya feltöltésének jegjelentősebb, — több, mint 2 méteres rétegét — a bástyafal lerombolásából keletkezett törmelék és ennek elegyengetése adja.