A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 4. (1964)

ZSADÁNYI Guidó: A felvidéki vándorkiállítások története

198 ZSADÁNYI GUIDO A vidéki kiállítások sikere — írta a Budapesti Hírlap — végeredményben a művészeken múlik. Nem szabad „hulladékot" küldeni vidékre és nem szabad rendkívüli árakat szabni. „E tekintetben a multihoz képest javult a helyzet, bár most is látunk ezrekre taksált gyönge képeket és olyant, melynek egy négyszögméter nagyságú vásznát is két darabból varrták össze."

82 Balogh Bertalan a második vándorkiállítási sorozat eredményes lebonyolításával ismét igazolta, hogy jó kiállítási anyaggal és alapos szervezéssel lehet ugyanazokon a helyeken többször egymásután is kiállításokat rendezni. Neves művészek juttatták kifejezésre, milyen jelentős eredménynek tartják a vándortárlatot és mennyire értékelik Balogh Bertalan tevékenységét. Fényes Adolf 1910. december 1-én kelt hozzá intézett levelében többek között ezeket írta: „Tessék elhinni: mi is tudjuk, milyen nehéz képeket eladni, hát még vidéken, hát még a mai gazdasági viszonyok között. Annál inkább méltányoljuk azt az igazán rendkívüli eredményt, melyet ön igen t. Uram immár másodízben mutat fel. Boldog lennék (nemcsak én, hanem sok sok társam, akivel a dologról beszéltem) ha sikerülne önt valami módon állandóan a mi (?) ügyünkhöz kapcsolni."

83 Koszta József pedig így írt, 1910. november 2-án kelt levelében: „Tegnap beszélgettünk Lyka Károlylyal az ön által rendezett kiállítások sikeréről és azon nézeten vagyunk, hogy ezen kiállításokat rendszeresíteni és állandósítani kell és ennek érdekében az én részemet minden esetre meg fogom tenni, ez a magyar művészet érdeke."

84 Természetesen Balogh Bertalant is élénken foglalkoztatta az eredmények alapján a mikénti folytatás ügye. Már a második kiállítás folyamán — Sátoraljaújhelyről — levelet írt Forster Gyula bárónak, a Társulat alelnökének (valószínűleg ő volt az, aki a Társulat vezetőségében hathatósan támogatta, a vándorkiállítással kapcsolatos törekvéseit). A levél annak megállapításával kezdődik, hogy a kettős kísérlet sikerült. Ezért az 1906-os beszámolójában

85 és a Pesti Hírlapban 1907-ben megjelent cikksorozatában

86 körülírt módon javasolta a vándorkiállítások országos szervezetben történő folytatását, így évente 100 000 korona bevételt lehetne elérni és a Műcsarnokot illető eladási jutalékból a rendezési költségek fedezhetők lennének. Saját személyét úgy kívánta a kiállítás ügyéhez kapcsolni, hogy mint MÁV tisztviselőt rendeljék be szolgálattételre a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba és bízzák meg a vándortárlatoknak a Műcsarnok útján történő lebonyolításával.

87 Valószínűleg nem kapott levelére érdemi választ, mert a kiállítások folytatására nem került sor. Későbbi Írásában említi, hogy 1914-ben, miután ismét eltelt négy év talán sor kerülhetne a III. vándortárlat megrendezésére. Óhaja azonban visszhang nélkül maradt.

88 Iratai között található egy fogalmazvány, mely valószínűleg 1914 után íródott. Ismeretlen személyhez szól és válasz a harmadik felvidéki vándorkiállítás megrendezésére szóló felkérésre. A megbízást elhárítja magától azzal, hogy „már a második körút rendezésére sem vállalkoztam volna, ha az elsőnek váratlan sikerét sokan mesterségesnek nem tartották volna. Be kellett bizonyítanom, hogy nekem van igazam és nem azoknak, akik a vándorkiállítás rendszerét és a benne rejlő gondolatokat egészségtelennek ítélték." Egyébként elvi fenntartásai is voltak a harmadik felvidéki vándortárlattal kapcsolatban. Véleménye szerint a felvidéki vándortárlat kétszeri megrendezése kísérlet volt, ha a kísérlet sikerült, akkor az egész országban be kell vezetni, ha ez nem történik meg a kísérletet sikertelennek kell tekinteni.

89 A harmadik vándortárlat nem került megrendezésre.