A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3. (1963)
NOVÁKI Gyula–VASTAGH Gábor: Középkori vasolvasztóhely feltárása Felsőkelecsényben
56 NOVÁKI GYULA ÉS VASTAGH GÁBOR mitívebb módon folytatott kohósításának a salakjai. A salakok tehát vasolvasztás maradékai. Két mintában bárium jelenlétét is ki lehetett mutatni, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a feldolgozott ércek rudabányai eredetűek voltak, mert a rudabányai ércesedésnek meglehetős jellemzője a nagy barit-szennyezés. Mivel hazánk területéről a régikori vasolvasztásnak még csak kevés telephelyét ismerjük, illetve tárták fel, a Kohászati Történeti Bizottság titkára, Kiszely Gyula javaslatára tervbe vette az újonnan megtalált vasolvasztási helyek felásását. A bizottságot elhatározásában többek között az is vezette, hogy az utóbbi években egyes országokban igen élénk ilyen kutatás indult meg; így főleg Németországban, Ausztriában, Csehszlovákiában, sőt Angliában is. Az alsószuhai és az imolai salakhalmokat a bizottság 1960-ban kezdte kiásatni, Felsőkelecsényben ellenben az ásatás még 1959-ben megtörtént. A lelőhely Felsőkelecsény község Ny-i, felső végében van, több vízmosás aljában, vizenyős kis völgy szélén. A völgy D-i oldalában kb. 1,5 m magas meredeken levágott partszél profiljában mutatkozott a salakréteg, ahonnan a falu lakossága már sokat elhordott. Az egyik munkásunk szerint régebben kb. 12 m-rel kijjebb volt még a salakréteg széle, de azóta elhordták. Sőt, az első szemlénk óta eltelt egy év alatt is mintegy 1 m-nyi széles sáv esett már áldozatul. Az ásatást a profilban mutatkozó salakréteg felett kezdtük el és lényegében az egészet feltártuk, összesen 21 m 2 , amiből kb. 2 m 2 maradt feltáratlanul. A felső 40 cm tiszta föld volt, azután következett a tömör salakréteg. Ennek vastagsága 40 cm volt. A teljes salakréteg mennyisége tehát kb. 8 m 3 , amiből fel lett tárva kb. 7,20 m 3 . A salakréteg egységes volt, rétegekre nem lehetett osztani. Közben éppen a lefejtett profil szélén egy bizonytalan körvonalú, kb. 1,5 m átmérőjű köralakú égett agyagréteg volt, de alig 1—1,5 cm vastagon. Ennek felét is már elhordták. Az égett agyagrétegen két téglakeménységű, 10—13 cm hosszú, sima agyagdarab is volt. Ez alatt ismét salakréteg következett, de amíg felül főleg tömör, nehéz darabok voltak és kevés lukacsos, most ez az arány fordítva mutatkozott. Érdekes lelet volt továbbá több (részletdarabok mellett talán 5—6 ép darab) gömbsüveg alakú salaklepény 2 . Az átmérőjük 18—24 cm, a legnagyobb vastagságuk 5—8 cm volt. Némelyiknek fürtös, rücskös volt az alsó, gömbölyödött része, viszont többön világosan ki lehetett venni, hogy szándékosan, gömbölyűre formált üregben merevedett meg a salak, és a lepény aljához odatapadva meg lehetett találni a kvarc-szemcsékkel soványított kemence-bélést, mint amiből a köpeny-darabok is állottak. Különösen feltűnő volt egyik-másik ilyen salaklepénynek teljesen simán megmerevedett felső felülete. Ezeknek a lepényeknek az eredetét egy előre nem tudjuk megmagyarázni. Hozzájuk hasonlókat (de sima felület nélkül) Pleiner* is ábrázol a könyvében, és némelyikről (a mieinktől eltérő megjelenésűekről) ő is úgy nyilatkozik, hogy további kutatás kell, hogy a keletkezésük körülményeire fényt derítsen. Nem világos a létrejöttük, mert hiszen a vas fajsúlya nagyobb, mint a salaké, tehát az olvasztásnál annak kellett volna alul elhelyezkednie. Ha viszont feltesszük, hogy a redukálódott és bucává összeálló, de meg nem olvadó vas mechanikusan akadt meg, nem tudott a salaktól eléggé elválni, ennek ellentmondana éppen a sima felületű lepények salakjának a jól megolvadt volta. Egyébként Pleiner a technológiai folyamatot ábrázoló szkémáiban a salaklepény és a vasbuca
