A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3. (1963)

BÓNA István: Tiszakeszi későbronzkori leletek

22 BÓNA ISTVÁN régibb darabja) és két podheringi

88 kard. Ezek abban különböznek az eddigiektől, hogy a még mindig egy tagból öntött csúcsos, illetve csészés markolatukat már külön erősítették a pengére. Az eddig felsorolt leletek aránylag kis zárt területen kerültek elő, lényegében a Felső-Tisza-vidéken (Borsod-Abaúj, Szabolcs, Hajdú, Bereg m.). Fejlődésüket tehát elsősorban ezen a területen kell vizsgálnunk. Mielőtt azonban erre rátérnénk, bemutatok még néhány olyan tőrt, amely típusunk elterjedési területét lényegesen kiterjeszti, s végső soron eredetére is fényt vet majd. Az egyik tőrcsoportot az Alföld déli felében találjuk és a tamásfalvi kincs után, amelyben négy példányban fordul elő, tamásfalvi

39 típusnak nevezhetjük. Három ezek közül teljesen azonos (2. kép 1, 5—6). Az eddig megismertektől elsősorban abban különböznek, hogy pengéjük felső negyede beívelődik, ovális átmetszetű tömör markolatukat középen hármas gyűrű-dísz tagolja, végük pedig pecsétlő-szerűen kiszélesedik. Ugyanilyen egy a Tolna megyei Zombán

40 talált tőr, amely nyilván a tamásfalvi műhelyben készült (2. kép 2). A negyedik tamásfalvi tőr kisebb, sima markolatú, végét pedig oo alakú tag díszíti (2. kép 4). A tamásfalvi típushoz kell még sorolnunk egy ismeretlen lelőhelyű magyarországi tőr

41 töredékét (2. kép 3), amelynek markolatát azonban háromszor ismétlődő hármas gyűrű tagolja. Első pillantásra nyilvánvaló, hogy a tamásfalvi típusú tőrök szerkezete és előállítás-technikája közeli rokon az eddig megismerteknek. Egy másik tőrcsoportot északon találunk a pilinyi kultúra területén. Legjellemzőbb darabjait miniatűr tőröcskék nyomán ismerjük. Egyik abban a jól ismert Pilinyben talált miniatűr bronzleletben

42 került elő, amely talán e kultúra legjobb bronzművességi leltárát nyújtja (V. t. 5). A tiszakeszi típustól csupán abban különbözik, hogy pengéjének bordája villaszerűén szétágazva találkozik a markolat alsó részét záró félköríves bordával. Hasonló miniatűr tőr Süttőn

43 került elő (V. t. 6). A típus változatát valóságban egy Gödöllőn

44 talált kis tőr képviseli (3. kép 1). Az eddigiek segítségével még két ismeretlen magyarországi lelőhelyű töredéket

45 sorolhatunk ide (3. kép 2—3). Az eddig megismert, témánkhoz tartozó tőröket és kardokat tehát négy típusba csoportosíthatjuk: 1. tiszakeszi típus (1. kép), 2. tamásfalvi típus (2. kép), 3. pilinyi típus (3—4. képek), 4. a már kard-szerű hajdúböszörményi típus (5. kép). A tiszakeszi, s a vele rokon pilinyi és hajdúböszörményi típusok elterjedési területe alapján — mint már említettem — tőreink előzményeit ÉK-Magyarországon kell keresnünk. Valóban a Közép-dunamedencei tőr és rövid kard készítés éppen ezen a területen jelenik meg először, s fejlődése egyedül itt kísérhető figyelemmel. A Középső Bk. 3 idejében az apa-gaurai műhely északi példák nyomán, de helyi és égéi díszítő elemek alkalmazásával itt készíti a Középdunamedence első tömörmarkolatú rövid kardjait.

46 A bordával kettéosztott, ívelt pengéjű, korongos-csúcsos tömör markolatú hajdúsámsoni kard'

17 és csoportunk készítményei közt figyelemre méltó hasonlóságokat vehetünk észre. A középsőbronzkor végének nagy összeomlása után az apa-gaurai műhely hagyományai tovább élnek a Szamos—Felső-Tisza vidék felsőszőcsi csoportjában. Világosan látható ez a csoport egyetlen biztosnak tekinthető kincsében, a zajtai fegyverleletben.

48 Akár hosszú kardjait, akár a leletben talált rövid tőrt (VI. t. 5) nézzük, a helyi hagyományok világosan leolvashatók róluk. Szem-