A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3. (1963)

LAJOS Árpád: Díszes fafaragás a Hór völgyén

130 LAJOS ÁRPAD szarvas kifaragás. A virágmintákat periférikusán, mérsékelt mennyiségben, arányos elhelyezéssel szerették vésni. A technika dombormíves, a figurák kimélyelt és szögecselt mezőből ugranak ki. A képleteket vonalvágás határolja el. A csigasodró bordázatát — nem túl nagy területen — a régi, bicskával kifaragó eljárások után újabban a síkolóval dolgozták ki. Már jóval szerényebb, igénytelenebb volt a mosósulykok, mángorlók cifra zása. Bükk- vagy gyertyánfából (gyurtyán) dolgoztak. A figurákat inkább csak bevésegették (bicskával, később: vonalvágóval és lökdösővel). A markolatot legtöbbször vonószéken faragták (20. kép), de Madarászok gyakran esztergályozták is. Egyiknek-másiknak a markolatát kifúrták, csörgő kavicsot, üvegcserepet raktak a furatba, s kis fadugóval megint elzárták. Domborművesen csak a jegyajándékba készült sulykolót díszítették (22. kép). Széket, bükkfából vagy diófából, kőrisből kétfélét csináltak. Szobait és konyhait. A szobai székek készítése századunk elején kialakult, nem túlságosan változatos stílust mutat. Inkább a karéjosan, hegedű formára alakított támla belső lapját díszítgették, mérsékelt véséssel. Az ülőt, támlát bárddal nagyolták, vonószéken kétnyelű késsel kifaragták, görbeélű kaparóval simították, a támla közepét vésővel törték át, a támla tetejének barokkos, szimmetrikus cikornyáit bicskával domborították ki, felül kétoldalt a körrózsákat cirkálómmal vésték ki. Az áttört, stilizált szív alak alatt többnyire enyhén bevésett, függő szívminta látszik. A támla szegélyzete mentén vonalbevágás húzódik. A szék lábai az ülőbe vannak befúrva. A támla beillesztését áttöréssel és ékeléssel eszközölték. A támla alsó szélét széles nyelvalakra faragták, áttörték, ezt csúsztatták be az ülőlap hátsó, ugyancsak áttört szélébe, utána faékeléssel rögzítették (24. kép). A konyhaszéknek ugyancsak a támláját, ennek belső lapját díszítették, mégpedig domborművesen, mélyeléssel, szögecseléssel emelték ki a figurákat. A cifrázás alapfigurája edényből (25. kép) vagy magában egyenesen felnyúló, szimmetrikusan jobbra-balra ágazó növény, jellegzetes hajlékony leveleivel, melyek hol fel-, hol lehajlanak. Legfelül, a csúcson, tulipánt ütközik fel hegygyei. A levelek közt jobbra-balra kisebb méretű tulipánt vagy nefelejcs, nefelejcsrózsa, göncörű gomb minták nyúlnak ki. Ezt a képet még a szögleteken, különösen a fenti két sarokban levelek által közrefogott kis virágminták, többnyire nefelejcsrózsák, egészítik ki. Az egész képet a négy kerületi irányban fogazatos kivésések, az ún. récék fogják körül. S mindezeken túl egyenes vonalvágások alkotják a határt, parallelogramma alakban. A konyhaszéktámla és cifrázása tartósítására diófapácot használtak. Ezzel mázolgatták be a támlát. A tányértartó cifra fogasokat, tányírosokat bármilyen faanyagból szerették csinálni, csak ne legyen szálkás. Legkönnyebben tudtak bánni a hárs-, éger-, juhar- kőrisfával. Előbb a két oldaldeszkát faragták ki. Ezekbe illesztgették zegzugos ki-bevágásokkal, ún. cinkelésekkel a polcokat. Az oldaldeszkák és polcok által összeállított vázra kerültek a rácsok (elöl) és a korona (legfelül). A rácsokat és a koronát áttörve faragták és cakkozták bicskával, s az oldalfára faszöggel és túróenywel erősítették. Az enyvet egy kanálnyi, savótól jól kinyomott tehéntúró és egy mogyorónyi oltott mész keverékéből csinálták. Az összekevert maszszát deszkán kalapáccsal addig ütögették, püfölték, míg teljesen folyadékká nem vált. Mikor már nem látszott benne a túró, ragaszthattak vele. Jobban ragasztott, mint a csontenyv. Maga a díszítés kevés formarészlettel ment. A tá-