A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 1. (1957)

PÁRDUCZ Mihály: Római császárkori lelet Miskolcon

RÓMAI CSÁSZÁRKORI TELEP MISKOLCON 49 darabjára is utalhatunk,

16 megvan Ockovon

17 és a távolabbi nyugatgermán területen is.

18 A III. t. 10. számú töredék sajátos hullámvonal díszéhez hasonlót ugyancsak távolabbi nyugatgermán kerámia mutat fel.

19 Az egymást keresztező köteges párhuzamos vonalkázás (II. t. 6) a díszítésnek ugyanehhez a köréhez tartozik. A lelőhely durva kerámiájának jellemző csoportját szemléltetik a III. t. 1—3, 5—1, 15, 21, V. t. 11, VI. t. 8—9, 11. számú főként hullámvonalas díszű töredékek. Lehet, hogy az itt felsorolt cserepek egyrésze a lelőhely középkori szintjéhez tartozik, de igen valószínű, hogy többségük a puchovi lelőhely kihajló peremű, legtöbbször a vállon díszített, durva házi kerámia típusához sorozható.

20 A lelőhely e rétegéhez tartozó leletek kronológiai meghatározása szempontjából igen fontosak az I. t. 9—10. ábrák töredékei. Mint láttuk, e töredékek kora az i. u. I. század végétől a II. század végéig terjedő időre mutatnak. Ha azonban arra gondolunk, hogy a markomann—quad háborúk megindulása után alig lehet Pannónia és a barbaricum között békés kereskedelmi érintkezésre gondolni, az időpont felső határát legfeljebb a II. század közepéig vihetjük. Igen érdekes, hogy jelentkeznek a nagyméretű hullámvonaldíszű agyagvedrek töredékei is (II. t. 8, III. t. 18, 20, IV. t. 10, 12). Volt alkalmunk már arra rámutatni,

21

' hogy ezen agyagvedrek, minden valószínűség szerint kelta hagyományokból fejlődnek és a Kárpát-medence területén belül a gellérthegyi késő La Téne kultúrán kívül legnagyobb elterjedtségnek az alföldi szarmata kultúrában örvend. De fellépnek Pannoniában is. A mi példányaink díszítése azonos például az adonyi római tábor megfelelő darabjainak díszítésével.

22 Emiatt feltételezhető provinciális területről való származásuk is. Erre még később visszatérünk. A La Téne típusú cseréptöredékeinket III. t. 17, IV. t. 1—2, 4, 7, 9, V. t. 12(?) számú ábráinkon mutattuk be. Nagyobb részük tálakhoz tartoznak. A rekonstruálható táltípusok La Téne C

2

, illetve La Téne C—D közös formáknak tekinthetők.

23 De ugyanide utal a II. t. 3. számú besimított hullámvonaldíszű töredék és még inkább a III. t. 17. számú ábra sávos díszű urnatöredéke. Ez a beosztás az időszámításunk kezdete körüli időket jelenti. Ha az elmondottakat összegezni kívánjuk, akkor mindenekelőtt arra utalhatunk, hogy a jelen pillanatban rendelkezésre álló adatok nem mondanak ellent annak a korhatározásnak, amelyet az I. t. 9—10. számú provinciális edénytöredékek nyújtanak. Ezt a korhatározást erősítik meg az agyagveder töredékek is. Az adonyi töredékekkel való díszítésbeli azonosság miatt legszívesebben az edényeknek ezt a típusát is, mint arra már utaltunk, a provinciális eredetűek közé sorolnánk. Az adonyi példányok kora az i. u. I. század végétől a II. század közepéig terjedő időre helyezhető.

24 A lelőhely ilyen korai időrendi helyzete is kizárja annak lehetőségét, hogy a felfedett germán befolyást keleti germán (vandál) törzsnek tulajdonítsuk. A kerámia néhány jellegzetes díszítése nem hagy kétséget afelől, mint azt már láttuk,, hogy a nyugati germán törzs befolyásával kell számolnunk. Ez esetben pedig ezen a területen csak a quadokról lehet szó. Bizonyos azonban, hogy a leletek és a rajtuk levő díszítés igen jelentékeny része nem tartozik a quad kerámia ma ismert formakincséhez. Tehát egy keverék kultúra áll előttünk,, amely azonban Szlovákia északi részein, a Vág, Túróc, Poprád, Hernád és Tarcal felső folyása vidékén jó csomó lelőhellyel van képviselve. A legdélibb lelő1 16. B e n in g e r 10. t. 59. 17. Kölnik, T.: i. m. 296. lap, VII. t. 21. 18. Uslar, R.: i. m. 44. t. 21. 19. Uslar, R.: i. m. 18. t. 6, 10, 16, és 43. t. 1. 20. Beninger 74—76. lap, 11. t. 61—74. 21. Az ózdi lelőhely anyagával kapcsolatban. Kézirat. 22. Barkóczi L.-Bónis É.: Acta Arch. Hung. IV. (1954) LII. t. 8, LIII. t. 7. 23. H u n y a d i I.: Kelták a Kárpátmedencében. Diss Pann Ser. II. No. 18. 129—131. lap 14. t. 5, 8. íormák. 24. Barkóczi L.-Bónis É.: i. m. 151. 4