A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 1. (1957)

KOMÁROMY József: Újonnan előkerült reneszánsz párkánytöredék a diósgyőri várból

ÚJONNAN ELŐKERÜLT RENESZÁNSZ PÁRKÁNYTÖREDÉK A DIÓSGYŐRI VÁRBÓL A diósgyőri várban 1954 óta folyamatos állagmegóvó és restauráló munka folyik. Ennek során az északkeleti tornyot övező rondella keleti falában egy nagyobb mészkődarab tűnt fel Cseszelszky András művezetőnek. Kibontotta és akkor derült ki, hogy az egy — faragott oldalával befelé fordított — párkánytöredék, amely a reneszánsz palotabelső pusztulása után, a rondella falának emelésekor, vagy javításakor, építőkőként került a falba, faragatlan oldalával kifelé fordulva. A párkánytöredék anyaga még átkristályosodás előtt álló, üledékmaradványoktól mentes, tiszta szemcséjű mészkő, ez különösen a simára csiszolt részeken látszik. Színe szürkésfehér. Anyaga nem azonos a diósgyőri vár falazásaihoz használt és a közeli mexikói völgyben bányászott, szintén tömött és tiszta szövetű mészkővel, amely hasonlóan faragható és csiszolható, de fehéres kőzetalkotó kalciumkarbonátanyaga tarkított rozsdabarnás, zöldes és sárgás foltokkal és csíkokkal. A kő egy eddig nem ismert mészkőbányából került tehát Diósgyőrbe, vagy műhelyébe és nem azokból a kőbányákból, amelyekből a vár falazó és díszítőszobrászati anyagát, eddigi ismereteink szerint kibányászták. A párkánytöredék súlya kb. 40 kg, leghosszabb kiterjedése átlós irányban 45 cm, magassága 24 cm. Faragott felületén sárga, kék, piros, fekete színek és jó aranyozás nyomai vannak. Ezek a nyomok sok helyen több négyzetmilliméter terjedelműek és itt-ott eredeti tisztaságukban ragyognak. A színek az egykori polychrom-felület maradványai. A töredéknek majdnem a felét foglalja el az egymáson fekvő bőségszarukból képezett gazdag és finomművű díszítmény. A felette kifaragott fogsor és koronázó rész már hiányzik. A bőségszarus díszítmény dekoratív szépségét a dúsan egymásra komponált levél-, gyümölcs- és kalász-motívumok emelik. E fríz alatt a párkánytagot egy szívsor és egy gyöngysor osztja meg. A párkánytöredék művészi szépsége annyira megnyerő, hogy — ha erre analógiánk volna — műhelyét valahol Budán és Visegrádon keresnénk és mesterét a Mátyáskori szobrászokra vezetnénk vissza. Erre nemcsak a fríz kompozíciójának szépsége és érettsége, de az ismeretlen mester vésőkezelésének technikai színvonala is könnyen csábítana. A kompozíciónak és technikának ez a tökéletessége ugyanis eszünkbe juttatja a budai bőségszarus Duna allegorikus frízsorát, valamint a budai várpalota egy másik vörösmárvány párkányát

1

, vagy a dunafrízzel díszített harmadik vörösmárvány párkányt^. A technikai tökéletesség a párkánytöredék részleteinek vizsgálatánál különösen megfigyelhető a bőségszaru kanelluráinak, szalagjainak, a gyümölcsök szárainak és a páros kalász megfaragásánál, s tökéletesen egyenletes a szívsor ismétlődő elemeinek kimunkálásánál. Töredékünk eddig a legtökéletesebb és legművészibb darabja az újabban kikerült diósgyőri faragványanyagnak, a reneszánsz díszítőművészet korából. Rendeltetéséről, elhelyezéséről nincs közelebbi tudomásunk. Talán összeköttetésbe hozható a vár kápolnájának esetleg fennállott reneszánsz szentségtartójának koronázó párkányával, vagy a kápolna díszbejáratával, vagy egy kandallót lezáró párkánnyal. Egyikről sincs tudomásunk és a megmaradt várépületfalak erre semmi tampon-