Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

16. kép. Bodrogközi bélyegző vasak magyar fajta marhák szarvaira sütögetni,

97 ezt a jelzést azonban néhány év múlva elhagyták, mert a sütött bélyeg rontotta a szarut, amiből pedig — a fésűs mesterek révén — szintén jövedelme volt a földbirtokosnak. A paraszti gazdaságok az utóbbi száz évben a jegyzésnek sok módját gyakorolták. Ugy tűnik, hogy a legidősebbnek a marha fülének behasítása mondható.

98 Erről azonban napjainkban már nem sikerült részletesebb adatokat megtudni. Néhány évtizede ez a gyakorlat azért nem élhet, mert a TBC-s tehenek fülét hasítja be az állatorvos.

99 Szintén mély gyökerű az a szokás, hogy a marha szarvába, vagy valamelyik lába körmébe véséssel vagy reszeléssel jegyezte be saját jelét a parasztember. Ismerünk olyan módot is (Tiszakarádról), hogy valamilyen (pl. piros) szalagot fontak a marha farkbojtjába. A néprajzi módszerrel elérhető időben — mintegy száz éve — azonban a falusi kovács által készített, bélyogvassal történt jegyzés élt a paraszti gazdaságokban. A nyáj tavaszi kihajtása előtt a többnyire monogramot tartalmazó bélyogvasat a falusi portán szalmaláng felett jól megtüzesítették, s erőteljesen a lefogott marha egyik farára nyomták. A jó bélyeg határozott nyomot hagyott, mely őszre kiforrott, s így időtálló volt. A gyengén benyomott bélyegeket — amelyek a bőrt alig érintették, s a szőrt is csupán időlegesen égették le — az eső hamar elmosta, s módot adott a pásztoroknak is az állatokkal való manipulációra. A pásztor ugyanis ha megvizelte és megvakarta a gyenge bélyeget, már helye sem látszott meg. 85