Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

Mintegy ötven éve — főként a legelőre kihajtott csordák első napjain, a marhák könnyebb felismerése segítésére — szokás az állatokat színes festékkel megjegyezni. Általában a festékbe mártott bélyogvasat ütötték a tehén oldalára, vagy pedig toll segítségével, szabad kézzel rajzolták meg a tulajdonos monogramját. Ezek a jelzések azonban nem voltak tartósak. Az első eső lemosta őket. A nyájak és a pásztorok életében a fordulópontot egykor a Szentgyörgynap (április 24-e) jelentette. Ekkorra „lelökte" a magyar marha a téli szőrét, s ez volt a nyájak szokott kihajtónapja.

100 Kétségtelenül befolyásolta a kihajtás idejét a természet megindulása, s általában az időjárás, amelyek miatt Tálasi I. és Varga Gy. e napot másodlagos jelentőségűnek véli,

101 mégis úgy hiszem, hogy a Szentgyörgynap — az éppen e naphoz kötődő, pásztorok és parasztasszonyok által művelt számtalan varázscselekedetével — a paraszti közösség jelentős gazdasági ünnepe. A pásztorok úgy tartották, hogy a péntek szerencsétlen, a hétfő, kedd, szerda vagy csütörtök szerencsés nap volt a kihajtásra.

102 Atsz-ek megalakulása után (1959 után) jobbadán szombat vagy vasárnap volt a kihajtó nap, amikor a tsz-gazdák ráértek háztáji jószágaik legelőre csapására. Az időtől azonban mindig függött a kihajtás napja. A folyóvizek melletti legelőket a tavaszi áradás rendszeresen elöntötte, s ott a kihajtásra csak május közepén-végén került *or. Mintegy 50 éve, 1920 körül változott meg a kihajtás szokott napja és tolódott egyre későbbi időpontra. Előbb a gulya ki hajtásának ideje változott meg, majd a csorda ki verését határozták meg későbbi időre. 1970 körül általában május l-e és 10-e között hajtották ki legelőre az állatcsapatokat. A kihajtás napján egymás után bocsátotta legelőre a falu lakossága előbb a csordái, aztán a növendékgulyát, a gulyát, s végül — ahol volt — az ökörgulyát. A kihajtást nem külön-külön végezte egy-egy család, hanem 5-8 szomszéd együtt hajtotta legelőre az állatokat. A csorda kihajtásának gyülekező helye általában mindenütt a falu legelő felé eső széle volt, míg a gulyabeli marhákat kinn a legelőn vette át a pásztor. A csordába szánt teheneket asszonyok és gyerekek, a gulyabelieket általában férfiak vezették ki a legelőre azon a fejköíelen, amellyel télen az istálló jászlához voltak kötve. Mindenütt általános volt, hogy az állatokat a kihajtás napján zöld ággal (többnyire ficfagallyal) terelték (17-18. kép), hogy a legelő mindig zöldüljön, s hogy a gyenge tavaszi gyep ne tegye beteggé az állatokat.

103 De zöld gallyal terelt ezen a napon a pásztor is. Ugy tartották, 86