Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)
1816-os nagytárkányi adatunk, mely szerint a felszabadított területre a tárkányiak marháikat akarták hajtani, de „... Szinnyey Eö. Nsga, mintegy Szent-János nap előtt ett héttel a' nyomás közepin ugyan azon ugarban lévő (24 köblös, rendellenesen árpával bevetett) tábláját körül hontsokoltatván, Ludainkat... Barmainkat... kerülőjével vagdaltatja". 126 A rétek karóval való elválasztása, melyre az előbbiekben utaltam, nyilván újabban kialakult szokás lehet. A Bodrogköz rétségei — ahogyan Kiss K. 1896-ban írta — „általában mindenütt, de különösen az alsó Bodrogközben, szabályozás előtt, nagy terjedelműek voltak; igaz, hogy a növényzet ezen területen a talajnak vízzel túlteltsége folytán, nem elsőrendű szénát, hanem csak amolyan sasos, de nagy mennyiségű takarmányt szolgáltatott". 127 „A rétnek hagyott területeken kiszárítás után megszelídült, megnemesedett a növényzet — írta tovább Kiss K. —, ahol előbb a mocsári gólyahír, a libatáp, a káka és egyéb sásak sokféleségei tanyáztak, most a természet titokzatos, csodás keze által a lóheréknek mindenféleségeik, a mezei komócsin, a csomósebir és másféle kitűnő zöld és száraz szükséget szolgáltató füvekkel népesítette be." 128 A parasztemberek szemében a pernyefű, a sárkelet, a csetkáka, a vízi pernye, a fenyér, a szőrfű számít jó szénának, míg rossznak, csak szükségből valónak a veresnadrágot, a kőtő füvet, a sást és a gabonafüvet tartják. A hosszú árvíz utáni széna is csak kínból jó. Könnyen belereked a jószág belébe, s kárt okoz. A szántóföldi takarmánynövények termesztéséről sajnálatosan keveset tudunk. Ennek oka talán az, hogy a szénának hosszú időn át bővében voltak a bodrogköziek. A18. század végi (1774-es) urbáriumból mindössze annyit tudunk, hogy a kiküldöttek a lakosokat a lóhere termesztésére buzdították. 129 A szomszédos zempléni Hegyközből 1826-ból a bükköny és a lóhere termesztését említik. 130 A Bodrogközben a csalmádét — ha keveset is — kb. 1910 óta termesztik. A lucerna és a lóhere pedig 194S óta játszik fontosabb szerepet. A lucernát 5-6 évenként, a lóherét, zabosbükkönyt évenként vetették. A szénakészítés módjára a bodrogközi nép két terminológiát ismert. A 17. századi adatok szerint használták a takarás és a gyűjtés szót is. Általánosabbnak a takarás terminus tűnik a sárospataki, nagytárkányi, csernahói, timári levéltári adatok, 131 s a recens gyűjtések szerint, de a gyűjtés szó is előfordul a 17. századtól (Zemplénagárd, Kenézlő 132 ) napjainkig (Kenézlő, Zalkod). Rendes körülmények között — ha jó esős idő volt — egy nyáron általában kétszer kaszáltak. Június elején az anyaszénát (Sárospatak, Apróhomok, Cigánd, Tiszakarád, Vajdácska stb.), a vénszénát (Karcsa, 56
