Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

V. A PÁSZTOROK A bodrogközi szarvasmarhacsapatok pásztorainak száma és szervezete messze nem volt annyira nagy és tagolt, mint pl. a hortobágyi pásztoroké.

1 Ez lényegében egyenesen következett abból, hogy vidékünkön kis létszámú falkák járták a legelőket, de a legnagyobb gulyák állatszáma sem haladta túl a háromszázat. A faluközösségek nyáj típusait a következők pásztorolták. A csordáért a csordás, a gulyacsapatokért a gulyás, az ökörgulyás, a szűzgulyás vagy kisgulyás felelt. Az uradalmi majorságok kor és nem szerint differenciáltabb jószágfalkáit az anyagulyás, szűzgulyás, tulokgulyás, bikagulyás, kb. 1890-től fejőgulyás, valamint az uradalom alkalmazottainak szarvasmarháit cselédgulyás őrizte. Az uradalmak nem foglalkoztattak csordást és ökörgulyást. A pásztorok persze körülményeikhez igazoldva váltogathatták a nyájakat, hiszen mindenféle szarvasmarha gondozásához egyformán értettek. Fiatalabb korukban többnyire gulyákat pásztorolták, öregebb korukra — amikor nehezebben tűrték már a pusztai életet — csordásságot vállaltak (84-85. kép).

2 84. kép. Csordás. Nagyrozvágy. Gönyey S. felv. 1929 körül 169