Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)
(Windischgrätz) gulyája mellett — mondta Szegedi András —, ott is kezdtem, mint bojtár. Kinn a Faj tóba vót ennek a tinógulyának a téli tanyája. A tinókon nem vót kötés sose. Vót ott egy kis ház, a bojtár tanyázott benne. Én is abba tanyáztam. A Fajtóba (közepén volt egy magasabb gorc) össze vót rakva négy sarokra szalmakazallal, elibe húztak egy kétsoros karámot. Úgy építették be, hogy a kút beessen a négy fal közé. Ott a sózok fel vótak állítva. Ameddig ebből a szalmából tartott, annyi kíméletük vót, hogy csak kicsi pótlás kellett." 272 A Kerektó szigetén, amelyhez egy keskeny emelkedés vezetett, hasonlóképpen szalmakazlakkal kerített helyen állt a gulya. A karámok földjét naponta beterítették alommal. Többnyire szalmát és töreket hánytak a jószágok alá. Gyakran éppen ezt a maradékot vagy a csomókban meghagyták az állatok. Szükségként a határ nyárfás erdejében ősszel gyűjtött falevelet is szétszórták alomként a karám földjére. Az alom két ok miatt volt fontos része a jószáglegeltetésnek. A bőven adagolt alommal ugyanis nagyobb mennyiségű ganajt, trágyát csinált az állatcsapat. Gyakori volt, hogy tavaszra a 3-4 soros karámrigliből csupán a legfelső sor látszott ki. A karámban álló marha a magasból nézett a kívül álló pásztorra. Tavasszal azután nekiálltak a kocsisok és a béresek, s három nap alatt kupucolták a karámot. A ganajjal az uradalomnak több szántóföldi tábláját is megtrágyázták egyszerre. A trágyát olykor a falubeli gazdák is megvásárolták az uradalomtól. A bő alom és trágya egyúttal arra is jó volt, hogy melegítse az állatokat a hideg téli napokon. A telelő karámban — többnyire középen — két SOT jászol állt. Takarmánnyal a gulyás oly módon töltötte fel a jászlat, hogy a megrakott szekérrel behajtott a karámba, s a tetején állva villával hányta tele. A fedett akolban csak rács volt. Nagy hidegben az akol három falára támaszkodó rácsból ettek a marhák. Bizonyos takarmányokat (elsősorban töreket) nem raktak a jászolba, hanem a karám vagy a fedett akol földjén kopkákba. csomózták, s a jószág onnan ette. A bodrogközi pásztorok úgy mondják, hogy „ha a jószág kövéren megy a télnek, akkor a húsát megtarti tavaszig". 273 Élelmükhöz az állatok két módon jutottak. Egyrészt a 19. század 80-as évéig megfelelő időben rendszeresen kihajtották őket a karambol az avasnak hagyott erdei legelőkre, másrészt pedig hidegebb, havas napokon készített takarmányt kaptak. Az avas legelőterületen avart, zavart (Tiszakarád), tehát lábon megszáradt füvet, giz- gazt, fűzfavesszőt, nyárfagallyat, elszáradt leveleket, később a fák rügyeit 274 ették. 275 A készített takarmányokat előbb csupán pótlásként, a rossz időjárás napjai-hetei alatt adták a gulyabeli marháknak. 1880 óta azonban decembertől márciusig csak azon éltek a nyájak. A készített takarmányok között a legfontosabb és a 157
