Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

a patakban fogott és a déllőn leásott három pióca tartotta össze a nyájat.

247 A jószág szétzavarásával való büntetés gyakori pásztorfortély volt. A karcsai mondák között Balassa I. két módját különbözteti meg: az állatoknak pipafüsttel vagy idegen tárgy rontó hatásával történt elzavarását.

248 Ellencselekedetként a gulyás nagy fa tetején pipájára gyújtott, vagy összeszedte és eltávolította a legelőn található rontó tárgyakat (pl. kis üveg fehér víz, béka, fél patkó).

249 A megugrasztott gulyát csuporba kapart tűzre tett füstölőanyaggal is megcsendesíthette a pásztor.

230 Előfordult, hogy a delelőn nem nyugodott a csorda. A tudós pásztor háromszor körüljárta a csordát, megállt a bal sarkán és mondott ott valamit. Ettől azután megnyugodtak az állatok.

231 De a sárospataki Szegedi András is hasonlót mesélt személyes élményéből: „1919. április 11-én jött haza az apám az első világháborúból. Az apám a herceg (Windischgrätz) gazdaságában közismert vót, itt született. Felkarolta a hercegasszony és mink kimentünk a longi gulyához rögtön. Vót ott egy Nóvák nevű gulyás, aki valaminél fogva nem pászolt. Az apámat besorolták, s én mint bojtár (10 éves volt akkor az adatközlő), mellette maradtam. Nem vót nyugta a marhának se éjjel, se nappal. Panasszal fordultam az apám felé. Az öreg kijött, hogy mit csinált, nem tudom, elég az ahhoz, hogy az az ember odajött rimánkodni az apámhoz, hogy hagyjon békét. Apám csak annyit mondott: Te csak eriggy a marhával, majd én elintézem, fog az nyugodni. Nyugodott is."

232 Igyekeztek azonban a gulya, csorda riasztását megelőzni a pásztorok. A preventív cselekedetek során a karcsai ökörpásztor a koporsószállító szentmihálylováról szerzett 9 sziláncsoi és a legelő vakondtúrás zacskóbaszedett földjét ásta a delelőhelyre.

233 A tiszakarádiak pedig temetőből való vagy villámsújtotta fa szilánkját tették az itató vályú repedésébe, s azt más faszilánkkal fedték be.

234 Ugyancsak a legelőn igyekezett tartani állatait a nagyrozvágyi Balázs János, amikor éjjel, vihar közeledtekor körülcigány kerekezte szabad vackon heverő gulyáját.

233 Mindezen kultikus cselekedeteknek egy a célja: oly módon körülzárni a legelőt, hogy abból ne tudjon az állatcsapat kitörni és fordítva is, hogy a legelőre ne legyen módja nem kívánt személynek vagy állatnak (pl. a „küldött" bikának)

236 belépni. A szarvasmarha extenzív teleltetése Az állatoknak a legelőre történt kihajtásához hasonlóan jeles ünnep volt a beszorulás napja. Hozzá kötődően azonban nem tudunk felmutatni olyan szokásokat, mint amelyek a kihajtás napját tették színessé. 154