Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

tek a vasfül és a kongószíj közé, hogy a kongó feszesen csatlakozzon a szíjhoz. Ha kilazultak a talakók, a szíj is, a fül is jobban kopott, a kongó pedig hibásan szólt. A tavaszi kihajtás után néhány nappal kialakult a legelő nyájban az állatok elhelyezkedése, s kiderült az is, hogy nyugtalansága pákászsága, pákuszsága. (Semjén) miatt mely állatokra szükséges kongót tenni (79. kép). Kongót tett a pásztor — különösen a régi magyar fajta gulyáknál — a csapat legerősebb, legnagyobb tagjára, a vezérre is. Ezek ismeretében azután a pásztor elosztotta a gulyacsapatra a meglévő kongóit. Egymás után kifogta az állatokat a déllön vagy a szálláson, a pányva kötelét a dörzsölő ágashoz vagy a karámágashoz kötötte, s felcsatolta a kongót. Kisebb termetű állatot kisebb, nagyobbat nagyobb kongóval látott cl. A pásztor vigyázott, hogy ne esős időben tegye fel a kongókat, mert akkor könnyen feltörte a szíj a jószágok nyakát. Néhány nap alatt aztán megszokták.

226 Ajó legelőn persze hamar hízott az állat, s nyakán megfeszült a kongószíj. Tágításukról szükség szerint gondoskodott a pásztor. 79. kép. Kongos gulyabeli tehén. Tiszakarád, 1970. 148