Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

„Amikor egy jó darabba elindult a gulya, gyönyörűséges vót azt hallgatni" — mondta Körmendi János.

227 Más- és másképpen szólt ugyanis a kongó a nyáj különböző mozgása közben. Lépésnél, futásnál, legelés vagy kérődzés közben más-más ritmusú szava volt, amit a pásztor könnyedén megkülönböztetett, s amely más tevékenysége közben is tájékoztatta az állatok mozgásáról.

228 A kongók mellett a pásztor néha csengőt is felkötött a csorda- vagy gulyabeli szarvasmarhára, de azok jobbadán az igavonó ökrök díszei voltak. A kongók felcsatolásához, de betegség gyógyításához, sózásához, az állat hazaviteléhez s még több más alkalomhoz ki kellett fogni a nyájból egy-egy jószágot. A pásztorok ezt a kiszakításX pányvássaX vagy egy hosszú rúdra akasztott hurokkal végezték. Ebner S. írja le 1925-ben a Bodrogközből, hogy milyen nehéz feladat volt a legelőn félig elvadult „ridegmarha" befogása. Rúgott, harapott, nem lehetett vele könnyen bánni, mint a mai szelíd, emberhez szokott állattal.

229 A pásztorok többnyire a környékbeli vásárokon szerezték be apányvást, de az igazán jő kifogó kötélhez más úton jutottak. A parasztgazdáktól, a pásztorkomáktól lovak sörényének szőrét szedte össze a pásztor, s azt vitte el egy kötélverőhöz, hogy a sörényszőrt fonja együtt a kenderrel. A kötél így rendkívül rugalmas volt, ami a dobásnál könnyebbséget, jobb irányíthatóságot jelentett. A pányvás végéhez fém karikát erősítettek, hogy a hurok könnyen csússzon. „Az ember karikára szedte és a szűr alá fogta apányvást. Mikor a marha közelében ért, levetette válláról a szűrt és már lendítette is a pányvást, ami a marha nyakára vagy szarvára tekerőzött" — mondta el az eszköz használatát Tergolecz FeA szarvasmarha nyájból való kiszakításnak másik módja tulajdonképpen a pányvás használatának egyszerűsítéséből alakult ki. Nagy gyakorlatot és ügyességet kívánt ugyanis a pányvás pontos célba dobása, amit a pásztorok úgy igyekeztek megkönnyíteni, hogy a kötelet egy rúddal együtt alkalmazták. A kötelet rátekerték egy hosszú és vékony pányvarúdxa, melynek végére nagy hurkot vetettek. Ezzel közelítette meg azután a pásztor a kifogandó jószágot, s néhány méterről vetette nyakába vagy szarvaira a hurkot. A pányvarudat eldobta, s a kötélbe csimpaszkodva húzta a megfelelő helyre (80-82. kép).

231 Ennek a Bodrogköz-szerte mindenütt ismert kifogási módnak némileg fejlettebb variációját alkalmazzák a cigándi pásztorok Ok ugyanis a pányvás rövid kötelét ráerősítették a pányvarúd végére, s a rudat fogva viaskodtak a kiszakításra szánt állattal (83. kép). 149