Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

apró szájjal, de rendkívül messzehangzó, szép szavuk híressé-keresetté tette őket.

220 Ajósvai kongót kemény anyagáért, tartósságáért szerették. Formája féllapos, szája nagy. Hangja vén, azaz mély.

221 A kongót nagyon megbecsülték a pásztorok. „Egy jó kongó egy hód föld" — tartották a bodrogközi pásztorok.

222 A régiek semmi pénzért meg nem váltak volna a szép hangú darabtól, így előfordult, hogy ellopták tőlük. Luby M. írja le Szatmárból, hogy az ottani pásztorok a lopott harangokat elvitték Zemplénbe vagy Szabolcsba, s ott cserélték el hasonlóakért.

223 A kongó bizonyos esetekben „képviselte" az egész nyájat is. Kártétel esetén ugyanis a kongót vitte magával a kerülő, s az szolgált bizonyságul. 1819-ben pl. két kiskövesdi csordás panaszkodott Zemplén vármegyének (s ebből a tényből is kitűnik a tárgy jelentősége), hogy a falu csordáját „a Helység elöljárói parancsolattyára ott legeltetvén ahol az előttünk lévő Pásztorok is legeltettek", Fischer báró megfosztotta őket „egy Kongótul, másikot Gubájátul, ... most már váltság nélkül ki nem adják, (de) a Helység váltani nem akarja".

224 A pásztor a téli hónapokban a kongókat a lakóházában tartotta. Egymás mellé, sorba felcsatolta a mestergerendára, s onnan csak tavasszal oldotta le. A kiszáradt szíjakat alaposan bezsírozta. A szíjra oly módon rögzítette a kongót, hogy a szíj közepén lévő hosszanti lyukba illesztette a kongófiltX, s ennek kiesését H- alakú bőrdarabok, talakók

225 beszorításával akadályozta meg (78. kép). Sokszor 8-10 talakót is begyömöszöl78. kép. lelakó, H-alakú bőr a kongófülnek a nyakszijhoz szorításához. Tiszakarád, 1970. 147