Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

legeltető legényeknek egész éjszaka talpon kellett lenniök. A szabad határon azonban 10-20 legény is összecsapta az ökörpárokat. Legtöbbször kanális vagy érparton tüzet raktak, birkóztak, játékokkal szórakoztak, miközben beosztva egyikük mindig őrködött... Később az őr kivételével gubába vagy pokrócba burkolózva aludtak. Az állatok hajnali 3-4 óráig legelhettek, s mikor a Hajnalcsillag megjelent az égen, akkor indították haza a szántóföldi munka újbóli kezdésére.

187 Az igás ökrök legeltetésének sajátos rendje alakult ki Kenézlőn. Az ökrök száma nem volt annyi, amennyiből összeállt volna egy gulya. Mivel azonban — hogy bírják a munkát — jó ződ legelő mezőre volt szükség, nem hajtották sem a falusi gulyába, sem pedig a csordába. A külön nekik meghagyott, mélyebb fekvésű Bordástó nevű területen pásztorolták nap mint nap az ökörfalkát. A legeltetés feladata az ökörpárok tulajdonosai között utcánként sorba ment.

188 A termelőszövetkezeti tagok háztáji teheneinek és növendék szarvasmarháinak kötélen vezetve történő legeltetése napjainkban is szokásos. A termelőszövetkezetek létesítésének új szakasza és szélesedése idején (1959-1961 között) újra tagosították a falvak határait, s miközben kialakult a nagytáblás szántóföldi művelési rendszer, megszűnt a szőrmezsgyék, a kisebb dűlőutak legeltetési lehetősége. Újabban már csupán a közutak és a vasutak oldalán növő füvet legeltethetik a csordába nem hajtott szarvasmarhával (55-56. kép). Ezeket az állatokat kötelénél vagy 55. kép. Út mentének legeltetése. Apróhomok, 1970. 127