Bodó Sándor: A Bodrogköz állattartása (Borsodi Kismonográfiák 36. Miskolc, 1992)

bikák számára. Az apaállatokat a csordás és családtagjai gondozták, akiknek vezetékneve többnyire el is kopott a falu száján és csak Bikásként emlegették őket. Szolgálatukért 1-2 hold szántóföld volt a fizetség. Az apaállatokat kb. 1880 óta általában istállózva, szálas takarmányon tartották. Naponta láncon — a hamisabbakat rúdon — vezetve megjáratták. A bikákat — éppúgy, mint az uradalmakét — júniusban és júliusban bocsátották a falusi anyagulya és a csorda közé, s az idő leteltével kifogták a nyájakból. A pásztorok a két nyári hónapban különös figyelemmel kísérték az anyagulyákat és a csordákat. Ha észrevették, hogy valamelyik tehén folyatott, hírt kellett adni a tulajdonosnak. Többnyire maga a pásztor vitte a kívánt, s így örvendetes hírt, amit a gazda néhány pohár borral vagy pálinkával és némi pénzzel honorált. A folyatást követően a pásztor különös gonddal vigyázott a vemhes tehénre, hogy el ne vetéljen. Amelyik tehén nem fogott hornyút a nyári hónapok alatt, az abban az évben meddő maradt. A Bodrogközben az első világháború után kezdett elterjedni, hogy nem engedtek bikát a legelő csorda közé, hanem a bikaistállóhoz vitték a teheneket folyatni. A folyatást úgy ütemezték, hogy a szarvasmarhák február végén, márciusban elljenek. A kinnháió anyagulya tehenei a többi jószág között az akolban, vagy kívüle, a szalmával borított gyepen ellettek meg. Amikor a tehén „kezdi egyengetni a derekát, nézdegél hátra, kapál a lábával, akkor már látszik, hogy rövidesen elleni fog. Elles előtt forgolódott, csinált egy kis vackot, s bőgött, amikor a fájások jöttek. Fekve ellett. Nyújtózott, erőlködött, kijött a feje vize. Azután a két első lába jött ki, a térde és az orra egyszerre. Utána már nincs nagy fájdalom. A két csípeje jött még ki nehezen. A pokla jött végül. Amikor a borjú kiesett, a többi odament, megszagolta. A pásztor nem segített az ellésben a tehénnek. Némelyik tehén még neki is fordult a pásztornak, ha közel ment hozzá. Ha az egyik körme jött csak, az ember mégis segített. Gyorsan visszadugta, benyúlt, megkereste a másik körmét, s mellé igazította."

146 A csordabeli tehenet elles előtt néhány nappal már nem engedték a legelőre. Az ólban tartották, tiszta és vastag almot terítettek alá. Mégis előfordult, hogy a csordabeli tehén kinn a legelőn ellett meg. Ilyenkor híradással volt a pásztor a gazdának, aki ezután szekérrel szállította haza a borjút. Ha a tehén ellőfélen volt, a gazda lyukat fúrt a szarvába, s oda tömjént tett, hogy megóvja ezzel a marhát a rontás ellen. A lyukat kis fadarabbal zárta le. A gulyában a borjú 6 hónapos koráig szopott. Hat hónap után választották őket. A bikaborjú a bikagulya közé, az üszőborjú az üszőgulya, 111