Kamody Miklós: Indul a postakocsi (Borsodi Kismonográfiák 35. Miskolc, 1990)

„Általam különösen tisztelt Uraim! Kötelességem magánpanasz alapján közölni, hogy bizonyos földesurak, tekintettel magára a fentcímzett megye nemességének tagjaira (akiknek nevét a családjukra való tekintettel tartózkodom megmondani) saját utazásaik alkalmával a postakürtöket nemcsak magának használta, hanem mintegy a kormányzás minden hatáskörén kívül helyezve magát, azt saját embereivel is fúvatni engedte. Ha most ezen cselekmény a kegyesen kibocsátott királyi pátensnek ellenszegül és ilyen esetnek a nemes vármegye részéről senki sem akarja elejét venni, kénytelen leszek az ilyen tetteknek megakadályozása céljából erőszakkal is fellépni. Ezekről fentnevezett vármegyét a jelenlegi helyzetben tisztelettel megkeresni gondoltam, mintegy komoly bizalmas segítséget nyújtani és mindennek az okát nyomban kutatni és hatásosan megelőzni tartsák szükségesnek. Végül nagybecsű kegyeikbe buzgón ajánlva különleges tisztelettel, kitartóan maradok Fentnevezett nemes vármegyének legalázatosabb és legkészségesebb szolgája Kelt Kassán 1775. július 16. Pákai Nagy István mp. tanácsos és postaprefektus"

33 E sorokat olvasva bizonyára feltűnik a levelek túlságosan udvarias, cikornyás stílusa. Ez megfelelt e kor barokk-rokokó stílusának, mely a levelezésben, a levelek címzésében, záró soraiban is megmutatkozott. II. József 1780ban történt trónralépésekor a „Nos Universitas Comitatus" (Nemes Egyetemesség) szóhasználatot eltörölte, mivel a megyék élére királyi biztost állított, és ezzel a vármegyék uralmát csökkentette. Halála után II. Lipót, majd I. Ferenc idejében 1793-tól a régi elnevezést újra használták. A legnagyobb vihart kavarta, nemcsak a vármegyében, de a legfelsőbb helyen is Dőry Ferenc Antal báró ellen tett feljelentés, mely nemes illenfeldi Schuster József tokaji postamestertől származott a tokaji postakocsis elleni erőszakos magatartás tárgyában. Az esetet galántai gróf Fekete György, a királyi ítélőtábla bírája vizsgáltatta ki Taikly Miklós ítélőtáblai jegyzővel, aki az érdekeltek vallomását 1783. február 4-én jegyzőkönyvbe vette és a leszűrt tényállást jelentette: Megállapította, hogy a Felsőzsolcán lakó Dőry Ferenc báró 1783. január 19-én négylovas, saját, fedett kocsiján Felsőzsolcáról Szerencsre utazott, itt lovait ismerősénél, visszaérkezéséig, hátrahagyta, Tokajba való továbbutazásához postalovakat vett igénybe. Néhány napi tartózkodás után, január 23-án, a Szerencsre való visszatéréséhez négy lovat kért a tokaji postamestertől, aki a postalovakat rendelkezésére bocsátotta. A reggeli nyolc órára rendelt lovakkal a postakocsis elő is állt, Dőry azonban megvárakoztatta a nagy hidegben, és csak délfelé indult el Szerencs felé. Útközben Zombor határában szembe jött vele a Szerencsről Tokaj felé tartó postakocsijárat, melynek kocsisa a nagy hidegben a kocsiról leszállva, gyeplővel a kezében a lovak mellett ment. A két kocsi találkozásakor Dőry kocsisának lovai megbokrosodtak, mire Dőry a közelébe ért kocsisra botot rántott és káromkodások közepette azt többször megütötte, le35